Anime one shots I. (Befejezett)

Yuuji Terushima x Reader; Életem a védelmedért

Ganna-chan kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Viszont ez a rész ultra szomorú és megható (legalábbis annak terveztem), szóval mindenki csak akkor olvassa el, hogyha nem zavarják az ilyenek. Oh és... NE ENGEDJETEK ENGEM BŐGETŐS DOLGOK KÖZELÉBE XD Ez a rész ugyanis nagyrészben a "Dear Evan Hansen" angol nyelvű színpadi előadás ihlette, ugyanis rendesen megsiratott abban a 2 órában, amíg tartott. Ha tudtok eléggé angolul és kedvetek van egy kis síráshoz (bár lehet csak én vagyok olyan sírós, hogy ezen is elbőgtem magam), akkor nagyon tudom ajánlani, mert nagyon jól meg van rendezve és valami fantasztikus! Na de jó olvasást ^^

A barátom csodálatos volt. Törődött velem, mindig ott volt nekem, mindenben segített teljes gőzerővel. Senkinek nem lehetett rá egy rossz szava, szerintem legalábbis így volt. Egy meccsen ismerkedtünk össze, mikor a Johzenji a Nekoma csapatával küzdött meg, aminek -mármint a Nekomata csapatnak- én voltam a menedzsere. Akkor Yuuji még elsős volt, ahogyan én is. De már akkor is megvolt a flörtölős, nyomulós önmaga, ami eleinte kicsit zavart is, de végül egy idő után nem bántam, hogy folyamatosan fel akart szedni, s még a számom is elkunyerálta Tetstutól. Akkor persze teljesen kiakadtam a fekete hajú kapitányra, de idővel megbékéltem, majd áldani is kezdtem az eget, hogy volt olyan hülye, hogy megadta neki a telefonszámom.

Sokat járt át hozzám, gyakran a hétvégét is nálunk töltötte csak, hogy együtt lehessen velem. Én pedig egyáltalán nem bántam, imádtam a társaságát. Szerettem, hogy milyen gyerekes és komolytalan jó pár dolgot illetően, de ha komolyságot követelt meg a helyzet, tudott az is lenni. Sosem hagyott szomorkodni, valahogyan mindig felvidított, amiért iszonyatosan hálás is voltam neki. Tisztán emlékszem arra, hogy milyen hirtelen dobta fel azt az ötletet is, hogy bemutat a szüleinek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Teljesen lesokkolva álltam előtte, szinte a szívem is megállt és bedobta a törülközőt, miszerint ő ezt nem bírja tovább, szabit vesz ki.

- Jól átgondoltad te ezt?- mosolyodtam el kínomban. Nem arról volt szó, hogy ne akartam volna találkozni a szerelmemet felnevelő párral, csak egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy kedvelnének. Tudtam, hogy akár tetszenék nekik, akár nem, Yuuji nem hagyott volna ott, de mégis rettegtem.

- Persze!- bólintott mosolyogva.- Sokat meséltem már rólad odahaza és anyukám mindenképpen szeretne veled találkozni veled. Ő úgy fogalmazott, hogy "Hozd haza azt a kedves kislányt, aki egy olyan neveletlen és idióta fiúból, mint te vagy, rendes úriembert tudott nevelni helyettem is".- vékonyította el a hangját, mire felnevettem.- Nem is értem, pedig már előtted is teljesen jó kölyök voltam.- csóválta meg fejét, mire csak jobban nevetnem kellett.- Hé, mi olyan vicces?

- Semmi-semmi!- legyintettem kuncogva.

- Mindenesetre meghívtak ma vacsira.- huppant le az ágyamra.

- M-M-M-MIII? Akkor... Akkor készülnöm kell! Jézusom, mit vegyek fel?- siettem a szekrényemhez és elkezdtem turkálni benne.

- Baby, mindenhogy jó vagy.- dőlt hanyatt az ágyon a fiú.

- Neked meglehet, de nekik muszáj a legjobb oldalam mutassam.

- Nem az lenne a legegyszerűbb, ha nem akarnál benyalni nekik és önmagad adod, ahogy velem is?- ült fel hirtelen.- Senki nem fog kiöltözni, neked is megteszi az itthoni cuki melegítős párosításod.

- Biztos?- néztem rá kételkedve.

- Teljesen biztos.- azzal felkelt és odabattyogva hozzám, magához ölelt.- Mindenhogy tökéletes vagy Baby. Ha nem lennél a csajom és meglátnálak az utcán az itthoni "nem érdekel ki lát, kényelmesbe vagyok" szerelésedbe, instant beléd szeretnék és egyből nyomulnék is rád. Őszintén.- nézett szemeimbe, majd egy édes csókban részesített, amit boldogan viszonoztam.