Anime one shots I. (Befejezett)

Uchiha Sasuke x Hanara Seito (OC); Meg ne szólalj

mikasexualMan kérésére itt is az új rész, remélem tetszik, ahogy a rajz is ^^ És nagyon bocsi, hogy ennyit kellett várnod ^^""

Már egészen kiskorom óta ismertem a híres Uchiha testvéreket, Sasukét és Itachit. Anyám már 4 éves koromtól kezdve cipelt át hozzájuk játszani, ami általában annyiból állt, hogy nyafogtunk az idősebbik testvérnek, hogy foglalkozzon velünk, esetleg Shisuival kergetőztünk, gyakoroltunk. Csak ritkán játszottam a tőlem egyetlen évvel idősebb fiúval, mindig csak gyakoroltunk, hogy egyre fejlettebbek lehessünk és ne nézhessen le minket senki, csak mert fiatalok voltunk. A szüleim büszkék is voltak rám, azonban a velem egyidős gyerekek inkább kirekesztettek, kívülállónak tartottak vörös szemeim miatt, mert vörös szemű csak sharingan használója lehet. Legalábbis szerintük. Nekem egy ideig tetszett ez a szín, egyedinek és különlegesnek éreztem, ám a csúfolás és kritizálás elég erősen rányomta a bélyeget az önértékelésemre, nameg a hazaszeretetemre. 14 éves koromra teljesen megutáltam Konoha faluját, benne egytől egyig mindenkit, a saját szüleimet is beleértve. A sok elvárás, maximalizmus és kritika kicsinált. Így kezdtem el lázadni; nekiálltam lopni, ölni, így egyre nagyobb hírnevet szereztem magamnak, noha nem a jó értelemben. Egy hatalmas fordulópont azonban csak ezek után jött. Ez pedig nem volt más mint a híres-neves Uchiha mészárlás Itachi jóvoltából.

Fogalmam nem volt arról, hogy volt-e rajta kívül más túlélő, de mikor reggel mindenki ezen csámcsogott, elhatároztam, hogy útnak indulok és felkeresem a fiút, mellette akarok harcolni. Nagyjából pár hónapba telt, mikor véletlenül kiszúrtam őt, akkor pedig egyből letámadtam és érvekkel dobálóztam -oké, talán pár kunaival meg robbanó cukisággal is-, hogy miért lennék tökéletes oldalborda. Persze ő nagyon ellenzett mindent és csak azt mondta, hogy menjek haza, vagy akárhova, csak éljek normális életet, és ne őt hajkurásszam és ne akarjak csatlakozni hozzá. De természetes módon nem tágítottam, szóval a nyakán lógtam, miközben folyamatosan veszekedtem vele. Habár ő nem kiabált és végig nyugodt volt, bennem forrt a düh és kissé felemeltem a hangom.

Ezt pedig jó néhány hónapig eljátszottuk, mire végre hajlandó volt többre tanítani, mint amit tudtam. Tanítványává fogadott addig, amíg jelentkezést nem nyerek az Akatsukiba, ahol ő is tevékenykedett. Így ismertem meg Kisamét, aki akkor csatlakozott hozzánk, ha egy küldetésükkor velük tartottam, hogy addig is tanulhassak. A kék férfit nem zavarta, hogy velük vagyok, szertett velem értelmetlen vitákat folytatni. Majd' fél évembe telt azonban, mire az Akatsuki vezére felfigyelt rám, s felkerestek. Természetesen ellenkezés nélkül bele is mentem az egészbe. Így hát elvittek a törzshelyükre, ahol egyelőre társ nélkül voltam, de Pain biztosított afelől, hogy ha küldetésre mennék, kapok magam mellé majd mindig valakit. Így hát be is rendezkedtem, majd elfoglaltam magam.

- Hé kislány!- csapta ki az ajtót Deidara.

- Mit akarsz?- pillantottam fel rá az ágyamból, ahol egy könyvet olvastam. Önvédelmi könyvet.

- Hallom te is képes vagy a művészetre, ahogy én fogalmazok. Tudsz robbantgatni te is?

- Ja, csak nekem nincs 2 undorító nyelves száj a kezemen, ami seggtöréskor bonyodalmakat okozna.

- Nekem legalább nem az eredeti számat kell használnom arra, hogy megrágjam a robbanóanyagot.- vetetette oda félvállról.- Küzdjünk meg, lássuk, hogy ki használja ki jobban az adottságait.

- Inkább húzz el innen, senki nem kíváncsi a szőke gondolataidra.... Barbie.

- Hogy minek neveztél te engem, bikapöcök orrú?- mordult fel, az én ajkaimra viszont egy flegma mosoly ült ki.