Anime one shots I. (Befejezett)

Todoroki Shouto x (yandere!) Reader; halálokon túl

--Mei-Chan-- részére, remélem tetszik :3 

Mindenkinek más jellemző jut eszébe erről a srácról. Nekem legelsőnek az "enyém" jut eszembe.

Már évek óta figyeltem őt. Minden egyes mozdulatáról mostanra már tudom mit is jelentenek.

Hogy viselkedik és reagál ha nyugodt, ha ideges, ha dühös, ha boldog.

De egy idő után, mikor láttam, hogy más lányokkal beszélget különös késztetést éreztem a gyilkolásra.

Ő csak az enyém!

Aznap is odamentem hozzá az egyik szünetben.

- Todo! Szia!- mosolyogtam a fiúra boldogan.

- [Név]! Mizu?- kérdezte miután ráugrottam.

- Mh.. Semmi különös. Nee, Todo! Kik azok a lányok akikkel beszélgetni szoktál?- pillantottam fel rá kíváncsi, ártatlan szemekkel. Pedig ha tudná miért kérdezem.. Vajon melyiket hogyan iktassam ki? Egy éles késsel? Esetleg vegyem el apám egyik pisztolyát? Oh, vagy lapát, fűrész, lángok.. vér..vér... Ahahahaa~ sok-sok vér!

- Csak pár lány akik randit kérnek tőlem meg ilyenek. Nem nagy ügy.- vont vállat.

Szóval randit, mi? Na azt már nem! Ebből vérfürdő lesz!

- Aha, értem. És.. ők melyik osztályba is járnak?

- Normál tagozat C és D osztályába. Miért?

- Semmi, csak gondoltam összebarátkozok velük.- öleltem át karját, mire csak halványan elmosolyodott.- Te csak az enyém vagy, senpai..- motyogtam.

- Hm? Mondtál valamit, [Név]?

- Mi? Ja, nem senpai!

- Lenne.. lenne kedved esetleg.. van programod ma délutánra?

Zavarban van. De mitől? Ez.. ez most komolyan egy randi lenne a senpai-al? Komolyan?

- Nem, nincs.- mosolyogtam fel rá a lehető legártatlanabbul.

- Akkor eljönnél velem valahova? Esetleg meginni egy kávét?

- Ez egy randevúra meghívás?- kuncogtam el magam.

- Áh.. i-igen.

- Ez esetben örömmel, senpai!- öleltem át.

Aznap valóban elmentünk egy randira. Viszont nem volt olyan mesés mint ahogy azt elképzeltem.

Nem, arról van itt szó, hogy ő ne lenne csodás, mert az. Csak azok a kurvák ne jöttek volna be a képbe!

- Todoroki-senpai!- indult meg felénk egy idegesítő lány csoport.

- Sziasztok!- köszöntünk egyszerre. Annyi különbség volt, hogy az ő hanglejtése kissé unalmasabbat vett fel, míg én kicsit fenyegető hangnembe váltottam.

- Senpai, ki ez a lány?- kérdezte mézes-mázos hangon, rám mégis úgy nézett mintha élete riválisát találta volna meg. És hogy mennyire beletrafált! A baj csak az, hogy holnap már nem ezen fog gondolkozni. Hanem azon, hogy hogy élhetné túl egy sikátorban ahol senki nem hallja.

- Ő itt [Név], a barátnőm.. vagyis olyasmi.

- Igen. Üdv [Teljes Név] vagyok, Todoroki barátnője.- öleltem át derekát és fenegető tekintettel néztem rájuk.

- Aha... szállj le róla.

- Khm.. elnézést, lehet veszek majd neked egy hallókészüléket mert nem hallasz jól. Azt mondtuk, hogy a barátnője vagyok ha nem tűnt volna fel. Most pedig menjetek mert épp randin vagyunk.

- És ha nem megyünk?- tette picsásan kezét derekára az egyik.

- Akkor nagyon megkeserülitek!- húztam össze szemöldököm.

- Hah, arra leszek kíváncsi! Képesség nélküli liba!

- Fogd be vagy a szuszt is kiverem belőled ribanc!- morogtam rá.

Még egy ideig ment ez. Aztán inkább megfogtam Todo kezét és arrébb löktem a lányokat.

Este viszont... Akkor kezdődött csak a móka.

Kiderítettem, hogy hol laknak a senpai-om zaklatói és mindegyikhez elmentem.

Azok az idióták nem gondoltak bele abba, hogy néha milyen szar, hogy van ablak a szobában.

Bementem egy késsel a kezemben és álmukban elvágtam a torkukat.

- Ahahaha! Most milyen?! Áruld el! Milyen érzés halottnak lenni?! Hahaha ő csak az enyém ribanc! Csak az enyém!- vagdostam még össze az arcukat pszichopata nevetéssel.

Az éjszaka végére már csurom vér volt a ruhám. Elégedett voltam.

20 zaklató kiiktatva.

Másnap ismét ártatlanul és boldogan töltöttem az időt Todoval. Éjjel pedig gyilkoltam azokat akik még odamentek hozzá.

Imádtam az érzést mikor a friss vér az ujjamra meg az arcomra fröccsen.

Boldog voltam amiért tudtam, hogy senki nem állhat közém és Todo közé.

- Shouto..- néztem fel rá egyik nap. Furcsállta a helyzetet, hogy egyre kevesebb lány van az iskolában és egyre többről van szó a hírekben hogy megölték őket.

- Mondd csak.- erőltetett magára egy apró mosolyt.

- Te.. csak az enyém vagy érted?

- Ezt hogy érted?

- Senki nem nézhet rád úgy! Csak én! Csak engem szeress és senki más nem fog meghalni!

- Mi?- nyíltak nagyra a szemei.

- Én voltam.. én öltem meg őket! Te csak az enyém vagy senpai! Csak az enyém!- kezdtem el őrülten nevetni.

- Te voltál?

- Igen! És nagyon jó érzés volt, tudod senpai? De ne aggódj, téged nem foglak bántani. Te vagy nekem a legfontosabb, érted?

- Öh.. [Név].. ne-nem hiszem hogy..

- El akarsz hagyni?- kaptam fel rá szemeim.

- Mi? Nem!

- Akkor?

- Nem hiszem, hogy ez a legjobb módja annak, hogy levezesd a féltékenységed.

- Nekem ez megfelel senpai!

- És mit szólnál ha mikor féltékeny vagy akkor megcsókolsz?- tette fel a kérdést mire elpirultam.

- Bármikor mikor rám tör?

- Akármikor.- bólintott.

- De ha nagyon messzire mennek akkor megölhete-

- Nem.

- De senpai! Ők nem érhetnek hozzád! Te hozzám tartozol!

- Akkor majd azt én lerendezem. Megmutatjuk nekik, hogy mi együtt vagyunk és nem választhatnak el minket egymástól.

- Senpai..- teljesen meghatódtam..

- [Név] nekem nem kell más, csak és kizárólag te!

- Senpai!- csókoltam meg.