Anime one shots I. (Befejezett)

Reiner Braun x Reader; Feledésbe merült emlék (pt.2)

Itt is van a folytatás nemakaromanevemet kérésére ^^ Nem a legjobb alkotásom, de próbálkoztam és azért remélem tetszik ^^ Hétfőtől pedig várhatóan szépen megnövekednek majd a részek számai, hogy hónap végére ténylegesen meg tudjam nyitni ismét a kéréseket :3

Heteknek tűnt az a jópár évtized, ami eltelt a Földön. Idefent, a Mennyben teljesen másképp érzékelte mindenki az idő múlását, így hát könnyebb is volt megállni, hogy ne nézzem éjt nappal alá téve a családot, akik nélkülem is boldogan is megvoltak. Néhány éjjel ugyan letértem, hogy legalább fiam tartsam szemmel, s hozzak neki jókedvű álmokat, mindahányszor az éjszaka sötét démonjai megtalálták, s besötétítették álomképeit. Elég volt számára hallhatatlan történeteket mesélnem, miközben mellette ülve cirógattam bizonyára selymes, szőke tincseit, s pillanatok alatt kisimultak arcvonásai, s ajkaira apró mosolyt húzva aludt békésen.

Ezekért a pillanatokért "éltem". Szerettem az arcát figyelni akkor, mikor senki más nem tette. Ott voltam vele, mikor éjszaka álomba sírtam magát egy-egy szerelmi csalódás miatt, vagy mikor magát okolva zárkózott kuckójába, mert veszekedés volt a családban. Büszke voltam rá, mikor kiállt magáér vagy húgáért, családja becsületéért. De egy idő után nem jártam hozzá olyan gyakran, mint addig. Nem azért, mert nem akartam. Nagyon is szerettem a közelében lenni, elvégre mégiscsak a fiamról volt szó. Az okom az volt, hogy önálló lett, nem volt szüksége rám. Két lábon állt a földön, ha mégis kellett neki valami, ment az apjához vagy Anniehez. Irigyeltem a nőt, de hálás voltam neki, hogy ott volt a fiamnak, így nyugodtan jártam-keltem a Mennyország bolyhos felhői közt.

Rengeteg barátra tettem szert fent, mindenki elképesztően kedves volt. Az pedig csak jobbá tette a helyet, hogy egykor elhunyt állataimmal ismét eltölthettem az időm. Boldog voltam, hogy ők ott voltak nekem, a kis rosszcsontok. Azonban egyik nap az újonnan érkezők közt egy ismerős alakot pillantottam meg. Elesett volt, mint az összes többi, mint amilyen én is voltam annak idején. Idegesen kapkodta szemeit jobbra-balra, hogy merre is kellene elindulnia. Kedves mosoly húzódott ajkaimra, úgy lépkedtem közelebb hozzá.

- Reiner?- kocogtattam meg vállát, mire rám kapta fejét.

- [Név]!- arca felragyogott, s karjaiba kapva pörgetett meg.

- Nahát!- kacagtam fel vidáman, ahogy szorítottam magamhoz a férfit.- Nem hittem, hogy ilyen fogadtatásban részesülök majd.- nevettem jóízűen, ahogy letett, de karjait továbbra is derekam köré fonva hagyta, mint régen.- Mit keresel te itt? Még fiatal voltál.

- Nem tudom itt mennyi idő telt el, de én 80 évet megéltem.- vonta össze szemöldökeit értetlenül.

- Az szép! Észre sem vettem.. Mennyi ideje nem néztelek én titeket?

- Tessék?- kerekedtek el szemei, arca falfehér lett, mire én szórakozottan felnevettem.

- Jajj, ne nézz így Reiner. Örülök, hogy rendes életed lett. A lányotok is igazi tündér.

- Te... Nem haragszol? Cserben hagytalak...

- Haragudni? Ugyan már, nem vagyok én tizenéves, kedvesem. Boldog vagyok, hogy volt ki boldoggá tegyen téged.- simotottam arcára, mire szorosan becsukva szemeit kapott kezem után, s fúrta arcát teljesen bele apró tenyerembe. Lágy mosollyal figyeltem arcát, majd másik kezemmel is arca után nyúltam, hogy megcirógathassam.- Annie remek választás volt.- hangom gyengéd volt, ő mégis megrándult.

- Sajnálom.. Ígéretett tettem neked az oltárnál.

- "Míg a halál el nem választ", emlékszel? Meghaltam, kedvesem. Ne sajnáld, mindent megtettél értem, amíg lehetett. Boldogan haltam meg. Node gyere, keressük meg a te helyed.- elhúztam volna kezem, de nem engedte. Görcsösen tartotta arcához, mintha csak egy álom lett volna ez számára, s félt volna felébredni.- Mit fog ehhez szólni, Annie? Gyere, Reiner.- kuncogtam el magam, de kellett pár pillanat, mire leengedte kezem, azonban nem engedte el. Lassan elindultunk, keresve a számára kiadott kis házat, ami hamar meg is lett, tekintve, hogy a Nagy Úr furcsa humora végett egy házba osztotta őt be velem.

- Itt laksz te is?- lepődött meg, mikor beinvitáltam.

- Igen.- bólintottam.- Nem tudom miért kerültél ide te is, de majd eldől.- vetettem le magam a pihe-puha kanapémra.- Lehet változik a rend, amint felkerül a feleséged.

- Te vagy a feleségem.- ült le mellém.

- Valóban az voltam. Azonban új életet kezdtél, Reiner. Ne feledd el, hogy kiért dobogott az utolsó pillanatban is a szíved.

- Mi van akkor, ha halálom előtti utolsós gondolatom te voltál?- nyúlt el mellettem, szorosan magához vonva, mire nagyot nyeltem.

- Ne beszélj hülyeségeket..

- Én aztán nem.- nyomott puszit arcomra.- Figyelj rám... Lehetséges, hogy Annie iránt is éreztem valamit, szerettem őt, de a te helyed soha nem tudta átvenni ő sem. Igen, boldog voltam vele és a gyerekekkel, de éjjelente kívántam, hogy te feküdj mellettem, hogy te énekelj altatót a törpéknek... Egyetlen pillanatra sem kúsztál ki a fejemből, [Név].

- Komolyan beszélsz?- fordultam teljes testemmel felé, mire közel hajolt hozzám, leheletét éreztem ajkaimon.

- Teljesen komolyan.- azzal ajkaimra hajolva részesített abban az érzésben, ami a legjobban hiányzott halálom óta. Végre érezhettem szerelmem ajkait az enyémeken, mint a régi időkben. Egy cseppet sem változott, talán annyit, hogy teljesen kiérezhető volt a csókjából az, hogy hiányolt. Tarkójánál hajába túrva viszonoztam édes csókját, kiélvezve minden pillanatot, a legapróbb, de egyáltalán nem ártatlan érintését.- Szeretlek, [Becenév]!- mosolygott rám zihálva, mikor az ölében ülve folytatott csókcsatát megszakította. Szemeimbe könnyek ültek, arcomra rég nem látott, széles mosoly terült el.

- Én is szeretlek, Mackó!- nyomtam nagy puszit homlokára, mire szorosan magához vonva ölelt.

- Ha egyetlen kívánságom lehetne, az lenne, hogy akkor találjunk neked valami megoldást, akkor élhettem volna a valódi és egyetlen igaz szerelmem oldalán.

- Nem kell a mézes madzag, itt folytathatjuk. Habár... Kicsit nehézkes lesz, de a többiek csak megbékélnek vele, ha valóban így érzel és nem köt nagyobb kötelék Anniehez.

- Nálad jobban sosem szerettem senkit. Nem tágítok már mellőled egy tapottat sem. Az örökkévalóság ránk vár.- tűrt egy tincset fülem mögé, s egy apró csókba vont.

- Részemről rendben van.- bújtam közel hozzá mosolyogva.