Anime one shots I. (Befejezett)

Todoroki Shouto x Reader; Sajnálom

Wangel56 kérésére. Remélem tetszik, és ne haragudj, hogy még csak most tudtam hozni! ❤💕

Ismeri valaki azt az érzést, amikor a barátja teljesen romokban van, de nem tud rajta segíteni? Nos, én sajnos igen. Todoroki Shouto, Endeavor azaz Todoroki Enji, a második legnagyobb hős fia. Azt hinné az ember, hogy mennyire el van kényeztetve és milyen jó dolga van. 

Hát, az akinek ez jut először az eszébe, nem ismeri eléggé Enji-t. Még csak 3 hete vagyunk együtt Todo-val, de a férfi ki nem állhat engem (bár ez kölcsönös) és minden áron el akar minket szakítani egymástól.

Ezt nagyjából úgy szokása kivitelezni, hogy a fiát néha napján kicsit megveri, hogy így ne lássam olyan tökéletesnek és elhagyjam. Vagy vegyünk egy másik példát, amikor bezárta a szobájába őt, csakhogy a randira ne tudjon eljönni. És akkor a fenyegetőzésről még nem is beszéltem.
Komolyan mondom, gyűlölöm azt a férfit. Férfi? Pff ugyan! Selejtet. Kacchan szavaival élve.

- [Név]!- kapta el a csuklom Todo mikor beléptem az osztályterembe.

- Shouto! Jézus veled meg mi történt?

Arcomról a mosoly azonnal lefagyott ahogy megláttam felszakadt száját, amiből még kissé szivárgott a vére. Megsimítottam arcát, majd felnéztem heterokrómiás szempárjába. Tömény aggodalom áradt belőlem, hisz nagyon féltettem a fiút.

- Csak az idióta ősöm.- morogta.

- Már megint?- kérdeztem suttogva. Szemeimbe könnyek szöktek, magam okoltam mindenért.- Úgy sajnálom Shouto!- öleltem meg hirtelen és keserves sírásban törtem ki.- Minden miattam van! Ha nem randizánk ez sem lenne.. Sajnálom, sajnálom!- motyogtam mellkasába, miközben [Hajszín] hajam, s hátam simogatva próbált nyugtatni.

- Nem a te hibád [Becenév]. Semmi közöd ehhez. Az öregem az aki nem bírja elfogadni, ha boldog vagyok. Egyáltalán ne okold magad ezek miatt.

- De ha nem lennél velem, akkor nem bántana.- szipogtam felnézve rá.

- Akkor más miatt tenné ezt, hidd el.- mosolyodott el keserűen.- De várj.. Ugye ezzel nem arra akartál kitérni, hogy nekünk...

- A testi épséged az első, Todo.- húzódtam el tőle. Szomorúan felmosolyogtam rá, majd egy csókba húztam.- Szeretlek, de nem akarom végignézni, hogy tönkremész miattam.

- De-

Azonban a csengő félbeszakította. Sarkon fordulva indultam el a helyemre, Katsuki mögé.

- Oi Liba, mi bajod?- kérdezte morogva hátrafordulva a szöszi.

- Nincs semmi.- erőltettem magamra egy mosolyt.

- Még jó, hogy nem színésznek tanulsz. Nagyon szarul csinálnád a szakmát!

- Kösz Bakugo!- fintorogtam rá.

- De most komolyan. Mi a rák bajod van, te nő?

- Todo és én-

- Mi van a félszemű nyomorékkal?- kérdezte reszelős hangon. Izmai megfeszültek és hol rám, hol a fiúra nézett.

- Szakítottunk..

- Megölöm! OI FELEMÁS IDIÓTA! MIT TETTÉL EZZEL A SZERENCSÉTLEN TYÚKKAL?!

- Bakugo, fogd már be.. Semmit nem csinált!- rántottam vissza alkarjánál fogva, a helyére.

- Akkor?

- Én szakítottam.

- Mi van? Mér'?

- Az.. Magán dolog.- néztem oldalra. Tekintetem akaratlanul is Todo felé siklott, így találkozott tekintetünk (nyeh.. Szóismétlés).

- Tch... De ha bármi lenne írj, oké?- kérdezte kissé meglágyulva, mire apró mosollyal bólintottam.
Aizawa-sensei bejöttével pedig elkezdődtek az óráink. Nem hazudok, majd' meghaltam a nap végére. 

Utolsó óránk tesi volt, de mivel péntek, így hazavittük az egyenruhát kimosni. 

Todo amint vége volt az órának már indult is, gondolom én haza. De át sem vette a ruháját... 

- Huh? Ez nem Shouto-é?- néztem egy pár cipőre. Beraktam a táskámba és elindultam megkeresni a fiút. 

Hát.. Nem igazán jártam sikerrel. Már ment le a nap és kezdtem egyre jobban bepánikolni, hogy sehol nem találom a fiút.

- Shouto! BASSZA MEG!- ordítottam fel teli torokból, és keserves sírásban törtem ki. Könnyeimtől homályosan látva folytattam utam. Nem adhatom fel.. Meg kell találnom! Muszáj!

Aztán eszembe jutott a hely, ahová először vitt el, mint hivatalos randi. Egy domboldal volt, teli fűvel és virággal. Azt mondta oda jár ki gondolkodni.

A gyors lépteket felváltotta a sprintelés.

Csak legyél ott te marha! 

Lihegve és fájó lábbal, illetve oldallal igyekeztem a hely felé, de a fájdalom mit sem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, hogy a fiú akit szeretek ne csináljon semmi hülyeséget. Vagy egyáltalán meglegyen.

- Hát itt vagy..!- lihegtem mögötte, majd futva hátára ugrottam.- Idióta, tudod, hogy mennyire aggódtam?- szorítottam magamhoz szorosan a megdöbbent fiút.

- [Név]?- suttogta maga elé, de csak sírtam, miközben szorongattam a fiút.- Azt ne mondd, hogy egész nap engem kerestél?

- Csak délután. De a cipőd is kint hagytad.- vettem ki a táskámból a 2 cipőt, majd a kezébe nyomtam.

- Oh, köszi! De igazán nem kellett volna.

- Dehogynem. Todo, csak mert szakítottunk még érdekelsz.

- Épp ez az.. Nem szeretném, hogy csak barátok legyünk. [Név], túl fontos vagy ahhoz, hogy ilyen egyszerűen hagyjalak elmenni!

- De Todo.. Így az apád-

- El fogok onnan költözni.- nézett rám mosolyogva.

- Komoly? Nem szívatsz? 

- Nem. Fuyumi-val és Natsuo-val elmegyünk onnan. 

- Ez.. Ez egy szuper hír!- öleltem meg boldogan, mire eldőlt a fűben, így vele együtt én is. 

Kuncogva öleltem továbbra is derekát, míg ő [Hajszín] tincseimmel babrált. Hallgattam egyenletes, megnyugtató szívverését, ami engem is teljesen lenyugtatott. 

- Akkor lennél újra a barátnőm?- kérdezte [Szemszín] szemeimbe nézve, mire mosolyogva megcsókoltam.

- Ez elég válasz?