Anime one shots I. (Befejezett)

Koshi Sugawara x Yamato; Újévi eljegyzés

Ez a rész egy kiegészítő része Vanadyn egyik könyvének, név szerint a "Megtartott ígéret"nek, ami egy Daichi x Reader, egyébként nagyon ajánlom, én imádtam olvasni *-* Szóval ha gondoljátok, olvassátok el ^^ Mellesleg... remélem tetszik a rajz és tényleg valami ilyesmire gondoltál OwO

Yamato szemszöge

Mikor leszállt a gépünk, a gyomorgörcsöm lassan távozni kezdett. Jó érzés volt japánban lenni. A reptéren pedig egy ezüst hajú fiú közeledett felénk, hatalmas mosollyal az arcán, a szívem viszont hatalmasat, már-már fájdalmasat dobbant. Engem és [Név]-t azonnal egy nagy ölelésbe vont, ami ugyan meglepett, de végül vissza öleltem a fiút. Daichihoz érve viszont egy szép nagyot ütött a karjába.

- Jó újra látni, Suga...- masszírozta a barna hajú a kaját.

- Téged is! Titeket pedig jó látni!- mosolygott ránk, majd ahogy látta a bőröndöm a kezemben, mosolyogva elvette.- Gyertek, kocsival jöttem.- indult meg, én pedig szorosan mellette kapkodtam a lépteim.- Milyen volt az utatok?- nézett rám kedvesen.

- Nem volt szörnyű. Volt pár légörvény, de elviselhető volt.

- Ennek örülök.- bólintott. Az a mosoly vajon sosem tűnik el az arcáról?- Odahaza vár titeket egy jó nagy adag ramen és katsudon, remélem megfelel.

- Hogyne. De nem kellett volna ennyit fáradnod, Sugawara-san.

- Nem volt fáradtság. És hívj Sugának nyugodtan.- kedvesen nézett rám, mire csak aprót bólintottam.- De Koshinak is szólíthatsz..

- Oh.. maradnék a.. a Sugánál.- arcomra halvány pír költözött, szám sarka lassan felfelé húzódott.

Ahogy elértünk az autóhoz, bepakoltunk és indultunk is Suga lakásához. Én ültem a férfi mellett, a testvérem és Daichi pedig hátul foglaltak helyet. Suga és Daichi sokat beszélgettek, [Név] is néha bele-bele szólt én viszont csak az ablaküvegnek döntve a fejem, hallgattam ahogy mesélnek egymásnak. Kellemesen éreztem magam, az autóban szétáradó erős tea illat beleitta magát a ruhámba és az orromban is megragadt. Már majdnem elaludtam mikor megérkeztünk. Suga egyből adott mindegyikünknek egy másolt kulcsot, hogy bármikor tudjunk ajtót nyitni és ne kelljen a másikra várni. Én csak zsebre dugtam és megkezdtük a pakolást.

Az én szobám közvetlen Sugáé mellett volt, míg a szerelmes párocska egy szobán osztozott. Az egész házat Suga kellemes tea és virág illata lengte körbe. A pakolás elég stresszes volt, nekem legalábbis mindenképp. De az sem segített, hogy alig kaptam állást a múltam miatt, ami rengeteg átsírt éjszakát okozott nekem, amivel vagy [Név] segítségével, vagy Suga megnyugtató jelenlétével és ölelésével birkóztam meg. Nem szerettem a múltam sötét foltját, megváltoztam. És nem értettem, hogy az emberek miért nem képesek felfogni, hogy már a világ összes kincséért sem nyúlnék újra a drogokhoz. Nem azért szenvedtem és dolgoztam ennyit a leszokással, hogy elölről kezdjek mindent. De mindenki otthon segített nekem, Suga teljes mértékben tudta kezelni azt, ha éppen abszolút letört voltam, vagy ha ideges voltam mert elegem volt az elítélés miatt. Hálás voltam neki, hogy segít és ott volt mellettem, ha kellett.

De végül minden helyre állt; kaptam végre egy állást -mégha csak egy sarki boltban is, de legalább kereső ember lehettem-, otthon jól éreztem magam, legalábbis otthonomnak tudtam hívni, még az sem érintett rosszul, hogy [Név] és Daichi összeköltöztek egy külön házba. Jó volt Sugával kettesben lenni. Mindig kedves volt és figyelmes, törődött velem. Reggelente -mivel én általában hamarabb keltem, hogy korán beérjek a boltba- mindig csináltam neki egy kávét meg reggelit, cserébe ő este, ha sokáig bent maradtam dolgozni, megvárt, hogy együtt vacsorázzunk. Szerettem vele lenni. Nem tűnt furcsának, mikor a kanapén elnyúlva rajta fekve filmeztünk, ha egy szál boxerben álltam előtte, hogy segítsen ruhát választani nekem és, mikor elment mellettem, kezével végigsimított a hátamon. Persze utóbbi mindig belepirultam, de a bizsergés ami átjárta a testem, megért mindent. Aranyos volt, ahogy aggódott értem, mikor kimozdultam esténként és elmentem sétálni. Eleinte egyedül sétáltam a kihalt utcákon, később már vele mentem. Keze valahogy mindig hozzám ért, valamilyen ürügyet keresett az érintésemre. Ez pedig sosem zavart, sőt, igényeltem. Kívántam, hogy érintsen meg. Először zakkantnak gondoltam magam, amiért ezt iránta érzem, de lassan ez az érzés kezdett normálisként helyet foglalni az agyamban.