Anime one shots I. (Befejezett)

Shouyo Hinata x Reader; Rajtakapva

Ganna-chan kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Btw a videóban szereplő lány hangját gondoltam ide Reader-chan hangajként

Viszonylag halgatag és csendes személy voltam a pornép szemében az iskolában, de aki ismer az tudja, hogy... nos.. tényleg az vagyok. Nem szeretek felszólalni a saját véleményem mellett, nem szeretek hangoskodni, szabályt szegni, beszélgetéseket kezdeményezni, kimozdulni. A kis baráti köröm tagjai is nagyjából ilyenek voltak, szóval sosem akartak megváltoztatni. Én az a fajta ember voltam, aki visszahúzódva ír dalokat, rajzol, ezeket a kész műveket pedig egy árva léleknek sem meri megmutatni. Ez voltam én. Ismétlem, voltam, múlt időben. A költözés Japánba megváltoztatott. Félvér létemre, ami apai ágon [Származási helyed], anyai ágon pedig japán volt, nem volt nehéz megértetnem magam az új hazámban.

A Karasuno High iskoláját választották nekem a szüleim, mint új iskola. Az igazgatóság pedig nagy örömmel és tárt karokkal fogadott és a legjobbakat ígérték nekem. Eleinte elkezdtek makogni angolul, azt hátha megértem, de amikor megszólaltam folyékony japán nyelven, akcentus, habogás és bizonytalanság nélkül, rendesen meglepődtek. Viszont így könnyebb volt beilleszkednem. Az osztálytársaim remekül fogadtak és sosem hittem, hogy ez megtörténhet, de átszúrták a burkot, amit magam köré építettem és elérték, hogy megnyiljak. Nem tudom mitől lehetett ez, de miattuk többet jártam el otthonról -noha nem bulizni, csak közös programokat szevreztünk suli utánra, mint cukrászda, séta cél nélkül és ilyesmik-, többet beszéltem, többet mosolyogtam, magabiztosabb lettem. De akik az első pillanattól kezdve a szárnyuk alá fogadtak, azok a röpis fiúk voltak. Yamaguchival voltam először jóban közülük, akit elkísértem az edzéseire, onnantól kezdve pedig az egész csapat befogadott.

De valakivel mégis közelebb kerültünk egymáshoz. Ez a valaki pedig nem volt más mint Shouyo. Vele különösen jól éreztem magam. Eleinte csak egy nagyon jó barátnak tartottam, akivel imádtam időt tölteni és mindig vártam, hogy újra láthassam és a nyakában lógjak. Azonban ez átment másba. Már vágytam minden érintésére, a mosolyába beleremegett a lábam alatt a föld, a nevetése pillangókat okozott a hasamban, a sugárzó személyisége pedig kihúzott a gödörből, amiben voltam. Beleszerettem, menthetetlenül. De persze kicsit sem akartam beavatni ebbe, mert féltem, hogy ha ő nem viszonozza ezeket, akkor a barátságunknak kampec. Azt pedig nyilvánvalóan egyáltalán nem szerettem volna, hisz fontos szerepet töltött be az életemben.

Egy szombati napra viszont felhívtam magamhoz a fiút, de teljesen megfeledkeztem a találkozóról, szóval nekiálltam beállítani a dolgokat a felvételhez. Covereket és saját számokat veszek fel, de addig még nem jutottam el, hogy megmutassam a Nagy Világnak ezeket a felvételeket, szóval csak magamnak tartogatom, hogy aztán legyen mivel elfoglalni magam szabadidőmben. Ahogy mindent tökéletesen megcsináltam, el is indítottam a felvételt, leültem a székembe, ölembe vettem a gitárom, vettem egy mély levegőt, lassan kifújtam, majd nekikezdtem Elvis Presley "Can't help falling in love" című számát. Ez volt az egyik kedvencem tőle és már jó ideje meg akartam csinálni belőle a cover videót, de csak mostanra jutottam el odáig, hogy legyen elég lelki erőm is hozzá. Szóval nekikezdtem. Kiadtam magamból a dal által amit éreztem. Teljesen magaménak éreztem a dalszöveget, így lehunyt szemekkel énekeltem és pengettem a húrokat a gitáromon. Mikor pedig befejeztem, lassan nyitottam ki a szemem és visszatértem a valóságba. Alsó ajkam beharapva állítottam meg a felvételt, ekkor pedig meghallottam az ajtóm nyikorgását, szóval odakaptam a fejem. Hinata állt az ajtóban, teljesen elvarázsolva figyelt, az arcom pedig egy pillanat alatt váltott át vörösbe.

- M-mióta állsz te ott?

- Ouh!- eszmélt fel ő is, arcán pedig széles mosoly terült el.- Nagyjából az eleje óta. De iszonyatosan tehetséges vagy, te jó ég! Angyali a hangod!- csillogtak a szemei, ahogy egyre közelebb jött.- Hogyan nem tudtam, hogy ennyire szépen énekelsz és játszol gitáron? Ezeket valahova felteszed? Szívesen hallanék többet is, nagyon szép a hangod!

- S-sehova nem töltöm fel..- motyogtam leszegett fejjel és letettem a gitárom magam mellé. A fiú lehuppant az ágyra és izgatottan figyelt.

- Pedig meg kellene fontolnod. Ezt a meseszép hangot másoknak is hallania kellene.- mosolygott rám a másodikos fiú.

- Én inkább megtartom ezeket magamnak..- kezdtem pakolni.- Nincs elég önbizalam kitenni bárhová is. A szüleimen kívül te vagy az első aki hallott énekelni.

- Va-valóban?- pirult el, mire aprót biccentettem.- Akkor megtisztelve érzem magam, hogy én lehetek az első, aki meghallott.- vigyorodott el édesen, amibe a szívem belesajdult.- Egyébként hoztam vacsit.

- Oh tényleg! Ki is ment a fejemből, hogy itt alszol.- nevettem fel harsányan.

- Nekem egy percre sem.- mosolygott rám.

◆ ▬▬▬▬▬▬ ❴✪❵ ▬▬▬▬▬▬ ◆

Este a kanapénkon ücsörögve majszoltuk a popcornunkat, amit bár kicsit odaégetett a fiú, mégis tömtük magunkba, közben pedig a Netflixen bekapcsoltuk a kedvenc sorozatunkat, amit mindig együtt néztünk. Fejem a vállának döntöttem és úgy figyeltem megbabonázva a TV-t, élveztem közelségét és illatát, testének melegét. Dehát nyilvánvalóan nem is az én életemről lenne szó, ha nem zavarna valaki bele a boldogságomba. Ez a valaki pedig most édesanyám volt, ahogy kómásan botorkált ki a szobájából.

- Kincsem, kapcsoljátok ki a TV-t kérlek, vagy legalább vegyétek halkabbra, jó? Én nagyon korán kelek, gyakorlatilag 4 óra múlva, szeretém kipihenni magam.

- Rendben.. Bocsi anyu. Jó éjt.- nyúltam a távkapcsoló után.

- Köszi. Jó éjt, szeretlek [Név]!- azzal ásítózva visszavonult a szobájába. Én kikapcsoltam a televíziót, majd elkezdtem elpakolni a konyhába a dolgokat, természetesen ebben Hinata is segített, nem fogadta el azt a válaszom, miszerint magam is el tudom intézni könnyedén. Ahogy minden a helyére került, bementünk a szobámba. A fiúnak megágyaztam a futonon, majd villanyt lekapcsolva, éjjeli lámpát pedig felkapcsolva feküdtünk be a helyünkre.

- [Név]-chan?

- Hm?- fordultam felé, arcomon lágy mosollyal.

- Holnap énekelsz nekem?

- D-dehát-

- H-ha nem akarsz, nem kell, csak... csak nagyon szeretem a hangod.- mondta csendesen a mondat végét, mire arcomba vér szökött.

- Mh.. Lehet róla szó.

- Tényleg?- virult ki boldogan a fiú, mire bólintottam egyet.- Köszi~!- újra beállt a csend. De nem volt kínos, kellemes, jól eső csendben feküdtünk. Már azt hittem, hogy sikerült is elaludnia, mikor ismét megszólalt, csendesen, félénk hangon.- Egyébként az a dal.. Tényleg szerelmes vagy valakibe?

- T-te-tessék?- kerekedtek el a szemeim, arcom pedig égett.

- M-megkérdezhetem esetleg, ho-hogy ki a fiú? Vagy lány, ne-nekem mindegy.

- Fiú..- motyogtam.

- Izé.. ismerem?- bólintottam.

- Mennyi idős?

- Annyi, mint te..

- Yamaguchi az? Vele a kezdetektől jóban vagytok.- ettől a feltételezéstől képtele voltam nem felnevetni. A fiú kérdő tekintettel vizslatott, egyáltalán nem értette, hogy miért olyan mulatságos ez a kérdés nekem.- Eltaláltam, vagy... vagy mi? Nem értelek, mi vicces?

- Nem Yama-chan az.- kuncogtam.- Kicsit sem.

- Oh! Akkor ki?

- Segítek egy kicsit, jó? Alacsony, imádja a Kis Óriást, narancssárga a haja, mindig felvidít, röplabdázik, Kageyama kedvence, tisztelettudó és most is velem van.- motyogtam elpirulva, nem mertem ránézni. A fiú nem szólalt meg, nemes egyszerűséggel csak felállt, az ágyam másik végébe sétált, bebújt mellém és magához szorítot. Éreztem, hogy kicsit remeg, gondolom zavarban volt és nem tudta, hogy jó döntést hozott-e meg. Elmosolyodva fordultam vele szembe, átöleltem őt, fejem pedig mellkasába fúrtam.- D-de kérlek ne taszítsz el magadtól...- suttogtam megremegett hanggal, mire éreztem, hogy kis hezitálás után belepuszilt a hajamba.

- So-sosem foglak. É-én... khm.. é-é-én is sze-szeretlek..!- dadogta zavartan, mire arcomra széles mosoly húzódott és szorosabban öleltem magamhoz.

- Szeretlek, Shouyo..!