Anime one shots I. (Befejezett)

Alphonse Elric/Irigy x Reader; Szeretlek!

rantotthus_gang01 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Ismét egy választásos résszel jöttem, mivel képtelen voltam választani Al és Irigy közt xD Nem szerettem volna (kivételesen lol) lány x readert írni, ugyanis azt kissé önzőségnek gondoltam ^^"

Btw mennyire érdekelne titeket egy Fullmetal Alchemist Brotherhood-os külön one shotos könyv? Emiatt a rész miatt újra kezdtem az animét és megszállt az ihlet, hogy lehetne esetleg egy külön könyvet csinálni hozzá. Mit szóltok, érdekelne titeket?

Roy Mustang fogadott lányaként az élet igazán stresszes, de izgalmas volt. A szüleim jóban voltak vele, azonban volt egy baleset, ami miatt sajnos apám rögtön életét vesztette, anyámat pedig kórházba szállították. Royt természetesen értesítették és sietett is a kórházba, ahol anya utolsó szavai közt volt az is, hogy fogadjon maga mellé. Ellenkeznie sem nagyon volt ideje, a szeme előtt lehelte ki édesanyám is a lelkét. Így kerültem az ezredes életébe. Eleinte nehéz volt, sőt! Pokoli. Éjjeleket sírtam végig, de Roy mindig támogatott és miattam volt, hogy nem is aludt éjszakákat csak, hogy vigasztalni tudjon és éreztesse, hogy igenis van, akire számíthatok a legnehezebb időkben is.

Azonban mind tudjuk milyen nehéz egy tinivel az élet, pláne, hogyha az a tini már 5 éves kora óta veled van. Nos, én már 15 vagyok és nincs az az Isten, hogy szót fogadjak Roynak. Sosem szerette vagy volt ínyére, hogyha bementem a központba és megleptem. Azonban barátaim nem igen voltak és odahaza is csak a szereléssel bírtam elfoglalni magam, hogy eltereljem a gondolataim, szóval mindig nála kerestem a menedéket. Ő ezt zaklatásos látogatásnak nevezi, én pedig egy apa figurához való menekülésnek. Ő volt az életemben az egyetlen, aki mellett nem emésztett a múlt és képes volt mosolyogni, megnyugodni. Régebben sokat hozott be, hogy tudjon figyelni rám, olyankor pedig az ölében ülve, mellkasának, később vállára dőlve aludtam. Csak mellette nem gyötörtek a rémálmok.

- Apa!- csaptam ki az ajtaját mosolyogva, mikor megláttam, hogy nincs egyedül.- Oh... Ne haragudj, azt hittem csak te vagy idebent.- mosolyogtam kínosan, míg ő csak az orrnyergét masszírozta. Két furcsa személy volt vele egy szobában, akikkel még életemben nem találkoztam. Egy szőke, befont hajú, törpe fiú és egy páncélos személy.- [Teljes Név] vagyok, örvendek. Izé... Kimenjek?

- Maradhatsz, amíg csendben vagy.

- Okés!- vigyorodtam el és nekikezdtem a papírjait olvasgatni, felülve az asztalára, ezzel majdnem agyvérzést okozva neki, de hamar túltette magát az egészen és folytatta a beszélgetést a fiúkkal. Nem nagyon foglalkoztam az egésszel, csak olvasgattam a jelentéseket, amikor valami szemet szúrt.- Nem akarok közbeszólni, de-

- Mégis megtetted...

- Elírtál valamit. Mióta is vagyok én Mustang?

- Te nem is azt a papírmunkát olvasod, amiket szoktál!- kapta ki a kezemből a papírt.- Majd később beszélünk róla.

- Mh.. Oké. Egyébként ti ki vagytok?

- Én Alphonse Elric, ő pedig a bátyám, Edward.

- Az acél alkimista?- csillantak fel a szemeim.

- Személyesen.- vigyorgott.

- Azt apa mondta, hogy kicsi vagy, de...

- MONDD CSAK MÉG EGYSZER, HOGY KICSI VAGYOK ÉS KICSINÁLLAK!- akadt ki.

- Bátyó, ne kiabálj..!- próbálta bátyját nyugtatni a páncélos, mire felnevettem.

- Próbáld csak meg.- vigyorogtam vidáman, majd leszálltam az asztalról és a testvérpár elé álltam.- Örülök a találkozásnak. Apámtól sokat hallottam rólatok.- mosolyogtam kedvesen.