Anime one shots I. (Befejezett)

Bokuto Kotaro x Reader; Haza Valentin napra

Miyabi__Chan kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^

Cserediák programmal Amerikában töltöttem az első évemet felső-középből. Nehéz volt beilleszkednem, de nem volt túlságosan kemény. Egy kedves családnál voltam elszállásolva, akiknél jól éreztem magam. Hagytak nekem magánéletet, ami számomra rendszerint a bátyámmal való társalgást jelentette. Ő volt az egyetlen, akivel napi szinten beszéltem, a szüleimnek csak egy héten egyszer számoltam be a dolgokról. Viszont mivel egyre jobban hiányzott a családom, így kértem 2 hetet szünetnek. Még az a szerencsém volt, hogy az iskola igazgatója egy nagyon kedves és megértő nő volt, így egyből bele is ment. Azonnal foglaltam is jegyet, de úgy tűnt, hogy jó sokat fogok ülni.

Már fél 10-kor, este, ott voltunk a reptéren, hogy mindent el tudjunk intézni a 11-kor induló géphez. Az unalmas, rutindolgok a szokásosnál is lassabban mentek -bár könnyedén meglehet, hogy csak túl fáradt voltam-, de legalább felértem. A csomagomat eltették, majd befoglaltam a jegyem szerinti helyet. A laptopom és fejhallgatóm előszedve, neki is kezdtem a filmnézéshez. A gépem 20:25re volt kiírva Dubajra, ahol szállást foglaltam egy hotelben, elvégre valahol éjszakáznom kellett. A reptérhez legközelebbi hotelt választottam, hogy koran hajnalban, félálomban, nehogy lekéssem a gépem, ami 3-kor indult. Szerintem nem is kell említsem, hogy ez az egész időzónás, sokat ülős dolog mennyire megviselt. A hangulatom teljesen megváltozott és iszonyat fáradt is voltam. De megérte, mert 17:20 körül már szülőhazámban is voltam. A szüleim és Keiji kijöttek elém a reptérre, de volt velük egy számomra ismeretlen srác is.

- [Név], kislányom!- szorított magához bekönnyezve az anyám, de én csak álmosan bírtam visszaölelni. Apa is megölelgetett minket, amíg anyuval ölelkeztünk, majd ahogy elengedtek, már dőltem is bátyám karjaiba, s fejem mellkasába fúrtam.

- Te hiányoztál a legjobban, de ez maradjon köztünk..- motyogtam álmosan neki, mire halványan elmosolyodva ölelt vissza.

- Köztünk marad.- súgta.

- Te vagy [Név]-chan?- hajolt közel hozzám egy fehér-fekete hajú srác. Alapesetben elpirultam volna és hadonászni kezdtem volna a kezeimmel, de akkor olyan fáradt voltam, hogy csak laposakat pislogva néztem rá, miközben szorosabban öleltem a bátyám.

- Uhum.. Te?

- Bokuto Kotaro vagyok, Akaashi csapatának a kapitánya és ásza. Már nagyon vártam, hogy találkozhassak veled, mesélt rólad pár dolgot.

- Akarod mondani addig faggatál, amíg nem mondtam el a legalapabb dolgokat.

- Jó, de akkor is... Örülök a találkozásnak!- vigyorgott rám.

- Uhm.. Én is..- ásítottam.- Mehetünk haza? Mondjátok, hogy kocsival vagytok.- néztem fel kómásan apára, aki csak felnevetve bólintott.

- Mi mással?

- Akkor irány haza kávét inni, vagy itt alszok el helyben.

- Vigyelek az autóig?- ajánlotta fel segítségét Bokuto.

- Bokuto-san, nem tudom mennyire jó ötlet ez...

- Nem fogok futni vele, hogy felébresszem. Ígérem.

- Akkor gyere ide.- intettem, hogy hajoljon lejjebb kicsit, mire mosolyogva tette is a dolgát, majd ahogy felmásztam a hátára, megfogta a combom, hogy ott tartson. Én átöleltem a nyakánál karjaimmal, majd felkaromra fektettem arcom és úgy bambultam magam elé. Be kellett vallanom, hogy nagyon is finom illata volt és valóban csak sétált, ami lassan kezdett álomba ringatni, de tartottam magam és nem szunyáltam be. Legalábbis a kocsiig. Mivel egészen távol laktunk a reptértől, így viszonylag sokat kellett kocsikáznunk. Hátul mi hárman ültünk: én a volán mögött, Keiji mellettem, Bokuto pedig az anyósülés mögött kapott helyet. A baj az volt, hogy az autó hangja és a kellemes zene, ami ment a rádióban teljesen altató jellegű volt, így a bátyám vállára hajtottam a fejem és elaludtam.