Anime one shots I. (Befejezett)

(yandere) Satori Tendo x Reader; Véres kezek

forever_alonba (bocsi, nem tudtalak megjelölni 😅) kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^

Pontosan nem tudtad, hogy mit vállalsz be, mikor engedélyt adtál Tendonak arra, hogy együtt járjatok. Végülis mindig is szeretted, de nem tudtad, hogy teljes mértékben milyen is ő. Tudtad, hogy nagyon szeret, ahogy azt is, hogy védelmező típus, hogy bohókás, szeret rájátszani dolgokra, ha valamit akar, azt eléri bármi áron és ha valaki felbosszantja, a földbe tiporja őt. De veled mindig kedves volt, kis mézes-mázos mackó. Szeretett ajándékokat venni neked, mindenféle aprósággal meglepni téged. Az egész iskola tudott arról, hogy együtt vagytok, hiszen gyakorlatilag világgá kiabálta. Te pedig csak örültél ennek. Azt viszont nem mondhattad el neki, hogy bántanak téged, főként miatta. Féltél, hogy valami baromságot csinál, így inkább halgattál és tűrtél. Megvédted a barátod, de mivel hangod halkan csengett és reszketett a félelemtől, vajmi kevés volt arra, hogy leszálljanak rólad. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a közösségi médiás beszélgetéseid fele abból állt, hogy privát üzenetben becsméreltek, esetleg posztok alatt szidtak. Utóbbinál minél hamarabb letörölted a kommentet, hogy barátod ne találhassa meg őket.

- [Név]-cha~n!- integetett ablakod alatt nyáriszünetben a fiú, mire kipattantál az ágyból és vigyorogva trappoltál le a lépcsőn, egyenest az ajtóhoz, ahol szinte feltépted a zárat, majd Satori karjaiba vetetted magad. A fiú boldogan ölelt, arcod körbecsókolta, majd egy szerelmes mosollyal ajkain, életed egyik legjobb csókjában részesített. Majd' elolvadtál karjaiban, szíved pedig őrült tempóban zakatolni kezdett.

- Hát te?- mosolyogtál rá szélesen, mikor elváltatok egymástól.

- Hiányoztál, szóval gondoltam  kiutazok. Vagy nem örülsz?- billentette oldalra fejét, mire te csak mosolyogva megráztad saját kobakod és felnevettél.

- Neked mindig örülök, Satori-senpai. Na gyere be, harapjunk valamit.- lépkedtél beljebb a házban, nyomodban barátoddal.

Cseverésztetek mindenféléről, mint, hogyan telt addig a szünetetek, mit terveztek közösen, milyenek az edzések és ilyen dolgok. Te persze csak a legjobb dolgokat mondtad el neki, hisz aznap is már megkaptad a napi utálat adagot kisebb részét, amiről eszedben sem volt beszámolni.

Hiába vehetted volna le a válladról a súlyt azzal, hogy megosztod szerelmeddel a gondjaid, egyszerűen képtelen voltál rá. A legkevésbé sem akartad, hogy bármi baja essen. Szóval beszámolódból csak és kizárólag azt lehetett kivenni, hogy az életed habos-babos, rózsaszín mázas. Persze kicsit sem volt az, hisz kezdtél beleroppanni az egész helyzetbe. Apró gondolatfoszlányként megfordult a fejedben a szakítás gondolata, de ahogy szíved keservesen megsajdult, már csak magától a gondolattól is, el is vetetted. Ne akartad elengedni a fiút, miatta bármin keresztül mentél.

- Hahó..!-  lengette meg kezét szemeid előtt, mire megráztad a fejed és nagy szemekkel pislogtál barátodra.

- Bocsi, kicsit elbambultam.. Miről is beszéltél?

- Csak szerettem volna tudni, hogy ma nálad aludhatok-e. Szóval?- arcán az az édes mosoly ült, aminek sosem tudtál ellenálni.

- Ez természetes.- nyomtál puszit orrára. […]

Este már mindketten lefeküdtetek, befészkeltétek magatokat az ágyba. Egymás karjaiban, fejed Satori mellkasán pihent, az övé pedig a te fejednek döntve. Csendesen pihentetek, néha halkan sutyorogva beszélgettetek, amit ti se értettetek miért tettétek, hisz a szüleid nem voltak odahaza. De élveztétek, ahogy mindenféle semmiségről beszéltetek. Téged lassan elnyomott az álom, így a fiúnak valahogy el kellett foglalnia magát, szóval felment Instagramra. Teljesen belemélyedt a képekbe, videókba, mikoris szembejött vele az egyik képed, amit nem sokkal érkezte előtt töltöttél fel, kettőtökről. Mosolyogva nyomott a kis szív ikonra, s készült volna valami édeset írni neked, amikor megpillantotta, hogy a komment részleg fele csak szidalmazás. A köd egy perc alatt ellepte fejét, vére felforrt, homlokán kidagadtak az erek, fogait csikorgatni kezdte idegességében. Szörnyen dühös volt, de nem is rád, hogy nem szóltál. Sokkal inkább azokra, akik meg merték ezt tenni veled.

Óvatosan kimászott mellőled az ágyból, felöltözött és ahogy kiderítette, hogy hol lakik az a srác, akitől nem is egy komment jött, a többieket pedig csak buzdította, már indult is a címre. Egész testében megfeszült és csak olyasfajta gondolatok röpködtek a fejében, mint "Most meglakolsz te faszkalap!", "Őt senki sem bánthatja!", "Az én egyetlen [Név]-chanomnak nem merjenek ilyeneket írni!", "Megöllek". És így is lett. Ahogy megérkezett, halkan betört a házba, melyben síri csend lakolt. Mindenki aludt, ami nem csoda, hiszen éjjel 4-kor ki lenne fent? Halkan lépdelt, mégis határozottan. Ahogy pedig megtalálta a fiú szobáját, bement, elfordította a zárat, majd fölé állt. Ajkain őrült vigyor terült szét, szemeiben düh csillogott.

- Sose kívánj egy olyan valakit a sírba, akinek a barátja könnyűszerrel megölhet.- suttogta, végén pedig önkéntelenül is kuncogni kezdett. Kivette a fiú feje alól a párnát, majd erősen az arcába nyomta a kalimpáló és segítségért kiáltozó fiúnak, miközben halkan csittegte.- Soha, soha, soha, de soha nem beszélhetsz többet így [Név]-chanról, megértetted? Ő az enyém és ami az enyém, azt megóvom!- hajolt a már halott fiú arcához közelebb.- Oh, olyan sokkal jobb lesz nélküled az élet.- kuncogott halkan, majd felkelt és rúgdosni kezdte a holttestet. Felszabadultan tördelte a csontjait, s döfködte teli az élettelen testet. Nem akart leállni, de ahogy motoszkálást hallott, kénytelen volt elslisszolni. Kimászott az ablakon, s egészen a házadig futott. A kulcsot azonban elhagyta, így kénytelen volt felhívni téged, hogy engedd be.

Kómásan nyúltál telefonod után, de ahogy megláttad párod nevét a kijelzőn, egyből összehúztad a szemöldököd, s magad mellé kaptad a tekinteted. Ahogy tudatosult benned, hogy a fiú eltűnt, ijedten vetted fel a telefont.

- Minden oké?

- Persze, a lehető legjobb minden.- kuncogott, amitől a hátadon felállt a szőr. Ezt még nem hallottad és őszintén szólva eléggé megijesztett.- Beengednél?

- Nincs nálad kulcs?- kérdezted kicsit hezitálva, de elkezdtél kikászálódni az ágyadból.

- Volt, csak elhagytam. Majd reggel megkeresem, esküszöm.

- Egy perc.- azzal megszakítottad a hívást és papucsodba bújva kicsoszogtál az ajtóig, ahol egy pótkulcscsal ajtót nyitottál szerelmednek. Azonban a látványa teljesen letaglózott, levegőt is elfelejtetél venni, ahogy megpillantottad véres ruháját, s kezeit, majd a mosolyt az arcán. Egy karcolás sem volt rajta, így biztos voltál benne, hogy az bizony nem a saját vére volt. Lábaid földbe gyökrezetek, arcodból a vér egy szempillantás alatt kifutott, s falfehéren állva bámultál a fiúra.

- Na~? Mi az, [Név]-chan?- lépett közelebb, de te hátrálni kezdtél. A fiú tekintete értetlenné vált, ölelésre nyíló karjai megdermedtek.- Oh, ez nem az én vérem, nem kell aggódnod. Csak azé, aki nem hagy békén téged. Pontosabban a fő felbújtóé. Miatta már nem kell aggódnod, gondoskodtam a hallgatásáról.

- Sa-Satori...- suttogtad rémülten magad elé. Egész testedben reszketni kezdtél a fiútól, holott eddig sosem rezeltél be tőle.- Mi... Miért?

- Hát nem egyértelmű? Miattad, [Név]-chan! Csak miattad!- azzal szinte rád vetette magát és véres kezei közé vette hófehér arcod, ami már piros maszatos lett.- Senki sem bánthat vagy állhat közénk. Senki.- hangja az utolsó szóra keménnyé vált, követelőzővé és birtoklóvá, ami csak növelte a torkodban lévő gombócot. Nem mertél ellent mondani neki, egyszerűen képtelen voltál rá, rettegtél.

- H-hogyne.. Senki... Ö-örökre eggyütt leszünk...- ölelted vissza reszketve, ezzel csak jobban bemocskolva vérrel saját magad. Undorodtál az egész helyzettől, a vér állagától és szagától, legszívesebben odahánytál volna, de tartottad magad. Nem mertél mást tenni.