Anime one shots I. (Befejezett)

Motoya Komori x Reader; Gyógyuló szív

KomoRIN_uwu kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Bocsi a viszonylag nagy kihagyás miatt az összes könyvemben, igyekszem pótolni a lemaradásom 😅

Egy ember halála mindig tragikus és szörnyű. Lehetséges, hogy megváltás annak a számára, aki átéli, de a szeretteit a Pokol kapuja elé teszi. És ezalatt nem csak a családot értjük, hanem a barátokat és a személy párját, szerelmét is. Nincs menekvés egy betegség elől, legfőképp akkor, ha az halálos kimenetelű lehet.

Haru a szomszédunk volt, Yuu "osztálytársa", de ő az interneten vette a leckéket, valamint az ikeröcsém ment át hozzá segíteni. Az első igazi barátja volt. Én csak akkor ismertem meg, amikor Yuu megkért, hogy vigyek át a sütiből, amit készítettem. Haru beteg volt, allergiás volt a Napra, így csak este jöhetett ki a szabadba, addig a házban kellett maradnia. Nem mondom, hogy nem sajnáltam, mert szörnyen sajnáltam szegényt, de így is majdnem teljes életet élhetett. Esténként mindig elmentünk sétálni a városban, hol Yuuval, hol nélküle, kaját rendeltünk és filmet néztünk és ilyesmik. Imádtam vele lenni, egyszerűen nem tudtam betelni a közelségével. A hétvégéket mindig egymásnál töltöttük és sosem untunk rá a másikra.

- Haru!- mosolyogtam rá a tőlem pár hónappal idősebb, 13 éves fiúra, mikor beléptem hozzá tanítás után a szobájába. Boldog mosoly kúszott arcára, mikor meglátott és egyből felpattant az ágyból, hogy karjaiba zárjon. Örömmel szorítottam magamhoz a barna hajú fiút, s nyomtam puszit arcára.

- Milyen volt a suli?- érdeklődött mosolyogva mikor leültünk az ágyára.

- Áh, csak a szokásos.. - legyintettem.- Tonnányi házit kaptunk, osztály verekedés és Yuu egyszer pofára esett a küszöbben.- nevettem fel, mire a fiú követte a példám.

- Bárcsak láthattam volna..

- Áthívhatom, hogy itt is csinálja meg.- böktem meg könyökömmel játékosan.

- Kérlek!- nevetett fel.

ღ¸.✻´'✻.¸¸ღ

15 éves voltam, mikor összejöttünk. Imádtam, elképesztő szerelmes voltam belé. Az életem is adtam volna érte. Sóvárogtam az érintéséért, a csókjaiért, az illatáért, a mosolyáért, mindenért ami ő volt. Életem első igazi nagy szerelme volt. Amikor csak tehettük együtt voltunk, hajnalba nyúlóan beszélgettünk, alig bírtam ki a nélküle eltöltött időt.

- Babeyyy~! Induljunk!- vigyorogtam széles mosollyal a fiúra, mikor már lement a Nap.

- Megyek már.- nevetett fel, majd már el is hagytuk a szobáját és vettük a cipőnket.

- Viszlát Harupapa! Időben hazajövünk, ígérem!- mosolyogtam Haruki édesapjához.

- Érezzétek jól magatokat gyerekek.- intett mosolyogva, mire kézen ragadtam barátom és el is indultunk, hogy egy jó kis randihelyet találjunk magunknak. Végül egy játékcsarnokban találtuk magunkat, egymással versenyezve egy táncos játékban, hatalmasakat röhögve, arcunkról letörölhetetlen vigyorral. Természetesen én nyertem, mert valljuk be, sokkal táncosabb lábú voltam mindig is. Boldogan ugrálva élveztem a győzelmem, mikor a fiú magához húzott egy csókba.

- Büszke vagyok rád, [Név]-chan!- mosolygott rám, mire arcom élénk pirosba váltott.

- Te is ügyes voltál, Haru!- fogtam kezeim közé arcát, miközben boldogan fürkésztem gyönyörű zöld szemeit. Szeplős arcát hüvelykujjammal lágyan simogatva mérten fel arcának minden négyzetcentijét.