Anime one shots I. (Befejezett)

Erwin Smith x Reader; Happy ending

SorozatFan számára felajánlottam, hogy lesz egy alternatív vég, egy kis rövidebb "Mi lett volna ha...", szóval remélem tetszeni fog ^^ 

- Mami! Kelj fel!- ugrott rám kislányom, mire fájdalmasan felnyögtem a hirtelen súlytól, de végül nevetve kócoltam össze [H/Sz] tincseit.

- Mi az Bogaram?

- Hívnak telefonon.

- Ki a fene lehet az?- nyúltam a vibráló telefonom után, majd ahogy megláttam Erwin számára beállított becenevet, illetve az esküvői képünket, arcomra széles mosoly húzódott.- Erwin!- vigyorogtam, ahogy felvettem.- Hogy vagy? Minden rendben van?

- Ma engednek ki, szóval... van kedvetek elém jönni?

- Hazajöhetsz?- ültem fel hirtelen. Elárasztott a megnyugvás és a boldogság. Tudtam, hogy az utóbbi hetekben már elég szépen gyógyulgatott, de nem tudtam teljesen megnyugodni, eddig a pillanatig. Olyan volt, mintha hirtelen egy mázsás súlyt lekaptak volna a lelkemről.

- Apu hazajön?- pattogott az ágyon a lányunk örömében.

- Ahogy mondod.- vigyorogtam.- Mikorra menjünk elég?

- 1 óra múlva bejöttök?

- Persze! Akkor ott találkozunk. Szeretlek, szia!

- Én is titeket!

Azzal megbontottam a hívást. Boldogan pattantunk ki az ágyból a kis energiagombóccal, gyorsan felöltöztünk, illetve amíg [L/N] a cipőjét kapkodta magára, meg keresgélte a kedvenc mackóját, amit kocsikázásnál szokott szorongatni, addig én csináltam neki az útra egy kis szendvicset, hogy legalább ő tartsa be a reggelizés szabályát. Ahogy pedig mindennel elkészültünk, mentünk is a garázsba. Miután kigördültünk az útra, valamint a garázsajtó is lecsukódott, már kapcsoltam is be a rádiót és jókedvűen elindultunk a belvárosba, az országunk szívébe. [L/N] egész úton izgatottan vizslatta a tájat és alig bírt a seggén maradni. Már nagyon hiányzott neki Erwin. Akárcsak nekem. Hiába láttam én három naponta, a lányunkat nem mertem behozni a kórházba. Nem akartam, hogy beesett arccal, karikás szemekkel és lefogyva lássa az ő erős hősét, az apját. De én meg voltam már edzve onnantól kezdve, hogy láttam még az átázott kötésekkel az első óráiban, gépekre kötve. Nem volt eszméleténél, de nem akartam otthagyni. Tisztán emlékszem, hogy keservesen, majdhogynem hisztérikusan zokogtam és nem mertem elengedni a kezét. Rettegtem attól, hogy ha elengedem, azt hiszi otthagyom és feladja. Na nem mintha úgy ismertem volna, hogy könnyedén meghátrál a nehéz helyzetekben, de ez akkor más volt. Látni amit soha nem akartam, ráébresztett arra, hogy képtelen lennék nélküle élni.

Ahogy megérkeztünk a kórház parkolójába, kerestem egy üres helyet, majd leparkoltam. A lányom már kötötte is ki magát a gyerekülésből, én pedig siettem is neki ajtót nyitni. Kéz a kézben siettünk be, ahol a recepciós már megismert, szóval csak egy biccentéssel jelezte, hogy mehetek is. Hálásan rámosolyogtam, majd siettünk is a lifthez. A 3. emeleten kiszálltunk és siettünk is a kórteremhez, ahol férjem tartózkodott. Arra viszont nem számítottam, ami odabent fogadott: Lufik mindenfelé, melyekre "Boldog Születésnapot!" felirat volt felfirkantva, Erwin ágyában egy nagy plüssmackó foglalta el férjem fekhelyét, rózsaszirmok díszítették a padlót.

Egyszerűen semmit nem értettem. Nem tudtam arról, hogy bárkinek is ünnepelni kellene az születésnapját, hiába pörgettem végig pár másodperc alatt az agyamban minden fontos születési dátumot. Végül a megfejtéshez a kulcs megkocogtatta a vállam, mire érdeklődve megfordultam és egy hatalmas [K/v] csokrot tartva a kezében mosolygott rám Erwin. Egy pillanat kellett, hogy felfogjam, de addigra már lányunk csüngött a lábán. Örömkönnyeim kieresztve öleltem férjem szorosan magamhoz, mélyen letüdőzve illatát, amely már elképesztően hiányzott.

- Boldog születésnapot, Szerelmem!- nyomott csókot ajkaimra, majd kezembe nyomta a csokrot.

- Nekem? Szülin- Oh! Hogyan is mehetett ki a fejemből?- nevettem fel saját hülyeségemen, mire Erwin és [L/N] is kacagásba kezdett.

- Azt ne mondd, hogy elfelejtetted.- ölelt magához ismét a férfi.

- Ugyan, dehogy! Szó sincs róla...- motyogtam az utolsó mondatot, már nyakához fúrva arcom.- El sem hiszed mennyire boldoggá tetted ezt a napot és, hogy mennyire hiányoztál... Hihetetlenül szeretlek Kicsim..!- suttogtam remegő hangon, szabad kezemmel szorosan markolva pulcsijának hátát.

- Tudod jól, hogy ha rólatok van szó, akkor sosem adom fel a harcot.- nyomott puszit fülem mögé.

- Anyu, miért vagy szomorú?- húzogatta meg a kezem aggódva a kis copfos leányzó, mire szipogva, kissé könnyektől csillogó arccal, mosolyogva leguggoltam elé, kezeit pedig enyéimbe fogtam.

- Nem vagyok szomorú, csak nagyon boldog. Tudod, néha az emberek örömükben is sírnak. Anyunak nagyon, de nagyon hiányzott apu, szóval nagyon örülök, hogy jól van és jöhetünk haza, tudod?- simítottam puha arcára, mire szinte láttam a megvilágosodás fényét a szemeiben. De hirtelen nagyon elkezdett koncentrálni, olyan fejet vágva mint amit a WC-n ülve szokott produkálni a marna mackók megszülése közepette.- Szívecském, mit csinálsz?- kérdeztem rá visszafojtott nevetéssel.

- Én is sírni akarok, mert nekem is nagyon hiányzott apa!

- Oh, kis édeském!- kapta fel apja széles mosollyal és szorosan megölelgette, amit [L/N] nevetve hagyott neki.- Nehogy nekem sírni kezdj, mert akkor én is sírok. Szeretnéd aput sírni látni?

- IGEN!- vágta rá vigyorogva.

- Kedves gyerek...- cuppantott puszit arcára nevetve, majd a fülemhez hajolt.- Kevesebbet engedjük át Leviékhez szerintem.. Komolyan aggódok a modora miatt ezután..

- Jajj, te!- csaptam gyengéden karon, miközben hangosan felnevettem.

Amúgy semmit nem tudtam kitalálni ehhez, úgyhogy gondoltam, hogy felhasználom kicsit a mai nap alkalmát és Reader-chant is felruházom a szülinaposok erejével. Neki legalább legyen egy jó napja, ha már én ilyen pocsék időt kaptam szülinapomra (a mondjuk azért sok jó dolog mellé) xD