Anime one shots I. (Befejezett)

Yuri Plisetsky x Reader; Sírj csak

Koizumi311 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ ❤ Ehhez végre nem felejtettem el berakni a zenét, ami ihlette, nem úgy mint az Denkis résznél 😅

Amióta az eszem tudom, korcsolyázok. Sorra nyertem meg a versenyeket, amiknek kezdetben nagyon is örültem. Addig amíg még élvezetből korcsolyáztam. Félreértés ne essék, imádom ezt a sportot, egyszerűen mesés érzés, hogyha a jégen lehetek, de... Amióta a szüleim elváltak, az anyám folyamatosan hajszol, hogy a legjobb legyek. Rajtam tölti ki mind azt a dühöt és megkeseredettséget, amit a válás okozott neki. Egy idő után a második hely sem volt elég neki, így mindig plusz edzéseken kellett részt vennem. Az iskolát így nem bírtam folytatni, szóval magántanuló lettem.

Volt két hetünk egy kisebb versenyig, melyre meghívást kaptunk. Természetesen anyám elfogadta az invitálást, így beleszólásom sem lehetett ebbe. Pedig aznapra programom is lett volna, dehát muszáj voltam lemondani. A napi 3 óra edzésből lett 6 óra, ami elég megterhelő volt. Főleg, hogyha valamit rosszul csináltam, folytonosan le lettem szidva, néha csattant is a keze az arcomon, vagy egyéb területeken. Azonban tartanom kellett magam. Nem mutathattam gyengeséget, vagy azért is kaptam volna. Féltem anyámtól. És gyűlöltem az miatt, hogy miatta nem élvezem már azt, amit csinálok.

- NEM, NEM NEM! KECSESEN!- kiabált, mikor már egy jó ideje gyakoroltam az ugrásokat és a pörgéseket.

- Elnézést..- motyogtam, s tovább próbálkoztam. Azonban természetesen ez nem volt neki elég. Mindenbe belekötött. A kéztartásomba, a fejem állásába, a gerincem állásába, a túlzott lihegésembe... Mindenbe.

- Jézusom, gyere le!- morogta, mire fülem-farkam behúzva csúsztam oda a pálya széléhez, ahol ki tudtam jönni.- Esélytelen, hogy így megnyerd azt a nyavalyás versenyt, [Név]...!- masszírozta orrnyergét ingerülten.

- Mindent elkövetek, hogy meglegyen az első hely, anyám...

- Az nem elég, amit te nyújtasz!- csattant fel.- Borzalmasan teljesítesz! Nem így tanítottalak!

- Sajnálom..- húztam összébb magam ijedtemben.- Ígérem, hogy ez alkalommal nem csak második leszek, mint a múltkor.

- Ajánlom is, szerencsétlen kölyök!
Azzá ott hagyott engem. Szemeim égették a könnyek, de nem hagytam, hogy potyogni kezdjenek. Visszapislogtam őket, majd pár mély lélegzetvétel után tovább folytattam, fájó tagokkal a gyakorlást. Nem tudom, fogalmam nincs, hogy mennyi időt lehettem ott, miközben gyakoroltam. Egyedül azzal voltam tisztában, hogy már sötétedett, mikor hazafelé mentem. Fájt mindenem, de a telefonom lemerült és a tárcám is otthon hagytam, szóval se taxit nem bírtam hívni, sem pedig mást, hogy vigyen haza. Otthon még vacsorázni sem vacsoráztam, csak átszenvedtem magam pizsamába és lefeküdtem aludni.

~ Time Skip ~

A mai nap a verseny napja. Iszonyatosan fáradt és álmos voltam, alig aludtam valamit az éjjel. Nagyon izgultam és görcsben állt a hasam, amin még a gyógyszer sem igazán segített. Az idő hűvös volt, kicsit csípős hideg szél fújdogált. A kocsiban végig fülessel hallgattam a zenét, az ablakon kibámészkodva. Van egy 7 személyes autónk, szóval pár csapattársam is magunkkal hoztuk, bár ők csak nézőnek jöttek velünk. A nagyjából fél óra, negyven perces kocsiút alatt végig baromkodtak, ami nem igazán volt az ínyemre. De persze ha rájuk ordítottam, csak felröhögtek...

Amint megérkeztünk, kikapcsoltam az övem, s kiszálltam a kocsiból. A hideg hatására kissé megborzongtam, de letudtam annyival, hogy a pulcsim cipzárját feljebb húztam, s nyakam behúzva dideregtem. A csomagtartóból kiszedtem a sporttáskám, amiben benne volt a ruhám, a cipőm, illetve egy kis víz. Amíg a verseny nem kezdődött el, anyám tanácsokkal látott el, majd ott hagyott a sok jól ismert koris közt, akik bemelegítettek. Én sem tettem másként, bedugtam fülembe a headsetem és zenehallgatás mellett nyújtottam és bemelegítettem. Tudtam, hogy nem lesz olyan sok időm erre, éppen ezért kezdtem neki már kora reggel, még otthon.