Anime one shots I. (Befejezett)

Denki Kaminari x Reader; Karácsony a U.A-ben

tamychan02 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Mellesleg nem hiszem, hogy karácsony előtt lesz már rész, szóval előre is boldog karácsonyt nektek ❤❤

A Villanyfiúval már azóta barátok voltunk, hogy az eszünket tudtuk. Gyakorlatilag 1 nappal született előttem, az anyukáink a kórházban pedig annyira jóban lettek, hogy a szülés után is beszéltek, összejártak, ilyenkor pedig nyilván minket is elhoztak. Totyogós koromban is imádtam már a fiúval lenni, édesanyáink elmondása szerint. Így hát senkinek sem meglepetés, ha azt mondom, hogy a világon a legjobb barátok voltunk. Egy helyre mentünk oviba és suliba is, együtt jöttünk a UA-be is, ahol egy osztályba kerültünk. Denki mindig megvédett, bármi is történt; ha épp gyakorlaton sérülhettem volna meg, ha Bakugo baszogatott, vagy ha éppen valaki kipécézett magának és elhatározta, hogy megkeseríti az életem. Örültem annak, hogy ennyire védelmező velem szemben, csak velem szemben. Olyan volt, mintha én lennék figyelmének középpontjában, mintha a tenyerén hordozná a számára legféltettebb kincsét.

~~~

- Denki!- rontottam be a szobájába, ahogy édesanyja beengedett a házba. A fiú a szobájában feküdt, de ijedtében leesett az ágyáról.- Balfasz..!- nevettem fel jókedvűen a fiún.

- Mi az [Név]-chan?- kérdezte morcos hangon, ahogy visszamászott az ágyára.

- Most kaptam meg az értesítőt, felvettek a hős tagozatra!- kezdtem el ugrálni az ágyán vigyorogva, mire arca felragyogott és nekiállt velem pattogni.

- Olyan büszke vagyok rád!- ölelt meg nagyjából 10 percnyi ugra-bugra után, miután leültünk mert kifáradtunk.- Nekem még nem jött semmi, de biztos lehetsz abban, hogy nem vakarsz le magadról, ha engem is felvesznek.- a széles mosolya megmelengette a lelkem, ugyanis pontosan tisztában voltam azzal, hogy tényleg így lesz, hogy komolyan gondolta a szavait.

- Elválaszthatatlan barátok mindörökre?- mutattam fel kisujjam, miközben arcomon hatalmas vigyorral figyeltem a szőke fiút.

- Elválaszthatatlan barátok mindörökre.- kulcsolta össze az ujjainkat, mire megpecsételve az egyezséget, nyomtunk egy puszit a saját kezünkre.

~~~

Harmadévre sem változott sok minden, kivétel az, hogy már mindenki a baráti körünkben azzal nyaggatott minket, hogy miért nem vagyunk még egy pár. Minden egyes alkalommal, mikor ezt felhozták, összeszorult a gyomrom, mintha egy egyre csak szoruló hurok akart volna kettévágni így. Én lettem volna a legboldogabb, ha egyszer Denki azt felelte volna, hogy örülne neki, de mindig csak nemleges választ adott. Ezzel viszont szép lassan facsarta össze a lelkem vérben ázó kis megmaradt részét. Feladtam már a reménykedést, mégis fájt.

Azonban eljött a Karácsony is. Hiába volt régen csak 26-átol a szünet, jelenleg hálát adtam az égnek, hogy meghosszabbították, s így már 24-étől volt szünetünk. A babona szerint akinek valamilyen programja szenteste éjjelére, az az évben egyedül marad, így mi ezt már minden évben, egészen 12 éves korunk óta Denkivel kiküszöböltük, ugyanis mindig együtt karácsonyoztunk.

~~~

A csengő hangja zavarta meg a házban elnyúlt, kellemes csendet, karácsony éjjelén. A szüleim már készülődtek, ugyanis mint minden évben, idén is elmentek egy randi-vacsira. Nyugodt szívvel hagytak egyedül, tekintve, hogy amúgy nem lettem volna egyedül. Ezt jelezte az is, hogy ahogy anyu kinyitotta az ajtót, Denki állt ott mosolyogva.

- Ma is igazán gyönyörű, [Anyukád Neve]-san!- csókolt kezet anyukámnak, aki csak nevetve köszönte meg a bókot. A fiú köszönt édesapámnak is, majd már sietett is a szobám felé. Kettő gyors kopogás, 3 lassú, ez volt a mi jelünk arra, hogy mi vagyunk azok az ajtó túloldalán. Mosolyogva nyitottam ki a fehér ajtót, Denki pedig végigmért engem.- Hűha! Ilyen szépnek talán még nem is láttalak.- bókjára gyér pír futotta el arcom. Hiába tudtam, hogy az akkor 15 éves fiú bókjai nagyrészt üresek, mert mindenkinek bókolt, mégis jól estek.