Anime one shots I. (Befejezett)

Erwin Smith x Reader; Sötétbíbor rózsa és borostyán indák*

Arisuu_Sama kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Ez a "Nem csak munkatársak" folytatása, egy elég sad befejezés. A borostyán a barátság, házassag, szerelem és hűség jelképe, míg a sötétbíbor rózsa a gyászé.

Arra ébredni a legjobb, amikor a lányod az arcodba dobja a lábait álmában. Kezdeti morcos arcom lassan meglágyult, ahogy felébredtem annyira, hogy tudjam: csak a lányom fészkelődött. Ajkaimra halvány mosoly húzódott, majd az elsős leányka hosszú, vékony lábait óvatosan lefejtettem magamról, csendesen kikeltem az ágyból, s betakargatva [L/N]-t, egy gyengéd puszi után mentem is ki a konyhába egy adag kávét készíteni magamnak. Ahogy ránéztem a naptárra, egyből tudtam, hogy milyen napra ébredtünk. Ahogy rotyogott a kávé, kinéztem az ablakon. Esős, borús volt az idő odakint, arcomra mégis keserédes mosolyt csalt.

- Ne! Basszus, neee! Foltos!- rohantam az esőben az egyik lovunk után. Szitkozódva pattantam a legközelebbi lóra, majd a gyerekeknek kiadtam az utasítást, hogy menjenek be a házba. Válaszukat meg sem vártam, máris nekiiramodtam a lóval.

- [Név]!- kiáltott Erwin, ahogy meglátta, hogy az erdőbe vágtatok a ló hátán. Anyja kezébe nyomta elig fél éves lányunkat, majd egy kötelet felkapva, ő is lóra ült és utánam sietett. Az eső úgy szakadt, mintha csak dézsából öntötték volna, az égen villámok cikáztak, hangosan zengett a haragos dörgéstől az egész falu. Hiába tapadt arcomra a hajam, csurgott arcomon végig az eső, tapadtak rám a ruháim és csúszott a talaj, nem álltam meg. Foltos szerves része volt az életemnek, ő volt az első lovam. Egyértelmű volt, hogy nem hagyom csak úgy eltűnni. Aggódtam, hogy valami baja lesz.

Riadtan szólongattam, egyszerűen rettegtem, hogy valami baja lesz. "Mi van, ha belecsap a villám?" ilyen, és ehhez hasonló gondolatok töltötték meg az elmém, meg sem hallottam, hogy férjem kiabál, majd be is ér engem. Akkor eszméltem csak fel, amikor egy hatalmasat dörrent az ég, a ló, amin ültem pedig ledobott. Nem estem hatalmasat, de azért igencsak belesajdult az alfelem. Erwin gyorsan lenyugtatta a lovat, majd sietett is felsegíteni.

- Jól vagy?- fürkészte aggódva a testem.

- Jól leszek, hogyha Foltos megkerül. FOLTOS! KINCSEM, MERRE VAGY?

- Megtaláljuk, ne aggódj.- fogta kezei közé arcom, majd gyengéd csókot lehelt ajkaimra.- Nincs semmi baja, ígérem.

Végül az eső végéig jártuk az erdőt, a lovam után kutatva, de semmi. Nem találtuk sehol. Szipogva mentünk vissza a farmra, teljesen letört, hogy sehol nem találtuk. A hideg már rázott, elvégre 1 teljes órán át voltunk kint az esőben, szélben. De nem tudott érdekelni, hogy valószínű be fogok lázasodni. De ahogy Erwin megbökdöste a vállam, majd előre kezdett mutogatni, a karám felé néztem, ahol ott állt csapzottan Foltos. Arcomra azonnal széles mosoly kúszott, s már le is pattantam a lóról és szaladtam a szépségemhez, hogy magamhoz öleljem. Erwin mosolyogva lépdelt mellém a lovakkal, majd kezét hátamra simította, s egy puszit nyomott a fejemre.

- Megmondtam, hogy nem lesz semmi baja.

- Jövőbe látó vagy.- kacagtam fel, majd őt is szorosan megöleltem.- Köszönöm, hogy velem maradtál. Biztosan rosszabb helyzetben lettem volna nélküled.

- Csak természetes.- simogatta a hajam.

Letöröltem a pár kicsordult könnycseppem, majd neki álltam reggelit csinálni. Csak néhány egyszerű melegszendvics készült, de tudtam, hogy [L/N] imádja a melegszendvicseket, így gondoltam kedveskedek neki ezzel. A kávém is megcsináltam, valamint mikor minden készen állt, megterítettem és indultam felkelteni a lányom.

- Szívem..- cirógattam arcát, mire nyöszörgött egyet, de lassacskán kinyitotta hatalmas kék szemeit, melyek színét apjától örökölte.- Jó reggelt!- mosolyogtam rá.- Gyere, kész a reggeli.

- Mit eszünk?- dörzsölte a szemeit álmosan.

- Sajtos, sonkás melegszendvicset egy kis zöldséggel.- mosolyogtam, mire szemei kipattantak, és mosolyogva futott az étkezőbe. Arcomon halvány mosollyal figyeltem őt, végül utánamentem, s beszélgetve falatoztunk.

- A nagyi mikor jön?- nézett rám az utolsó falatját bekapva.

- Majd 11 felé. Addig el kellene készülnöd, Hercegnő. Segítsek majd?

- Megoldom.- húzta ki magát, arcára pedig széles mosolyt húzott.- Apu büszke lesz rám, hogy egyedül csinosra öltözöm.

- Apu mindig büszke rád Kincsem.- mosolyogtam, de szemeim könnyek égették, melyeket nem mertem kiengedni lányom szeme láttára. Amilyen boldog és életvidám volt, nem lombozhattam le azzal, hogy én kikészültem.

Végül amíg én elpakoltam, elmosogattam, addig [L/N] szorgosan készülődött és a kedvenc ruháját erőszakolta magára. Időközben Erwin szülei is megjöttek, akikkel ahogy üdvözöltük egymást, már mentek is az unokájukhoz. Mivel a kis Pöttöm be akarta fonni a haját, így anyósom segített neki, miközben apósommal pirospacsizni kezdtek. Jót tett az idős házaspárnak a lányom jókedve, így a búslakodó hangulatukat hamar elűzte.

Hamar én is összekaptam magam, majd beültünk a házaspár kocsijának hátsó üléseire, s csendesen utaztunk 20 percet a temetőig, ahol férjem nyugodott már 3 éve. Rosszkor volt rossz helyen. A belvárosba ment vásárolni, de úgy döntött, hogy sétálgat egy kicsit, hátha talál valami kellemes helyet, ahova kihozhatna minket. Ekkor futott bele egy esztelen lövöldözésbe az egyik téren. Az orvosok szerint azonnal szörnyet halt, nem szenvedhetett sokat. Egyenes golyót kapott a szívébe. De azon a napon nem csak az ő vére száradt valaki lelkén, összesen 12 ártatlan ember halt meg és 6 sérült meg, amiből 4 volt halálos veszélyben. Mindig is undorodtam azoktól akik csak mókából ölnek, de ahogy megtapasztaltam milyen ez, milyen amikor valami elmebajos egyetlen mozdulattal kioltja egy szeretted életét, azóta teljesen megvetem őket és egyenesen gyűlölöm az összeset.

A csomagtartóból kivettem egy gyertyát és a koszorút, majd lányom kezét szorongatva indultunk el Szerelmemhez. A sír előtt megállva a mellkasom fájdalmasan szúrni kezdett, levegőm bent rekedt. Rátetettünk egy közös képet, ami a keresztelőn készült. Mindannyian boldogan mosolyogtunk, de valahogy ez a boldog és örömteli emlék, akkor mellkason vágott. Lányom meggyújtotta a gyertyát, én pedig szépen eligazgattam a koszorút. Letérdeltem a sírhoz, Erwin szülei csak csendesen szipogtak mellettem álldogálva. [L/N] mellém ült törökülésben, nekem dőlt, én pedig szorosan magamhoz öleltem.

- Szia Apu! Képzeld, tegnap szereztem egy jó barátot, a neve Kaori. Oh és emlékszel a fiúra, akiről meséltem? Megpuszilt.- kuncogott zavarában a lányunk.- Mindenkinek hiányzol és szeretnélek, naaaagyon de nagyon szeretnélek megölelgetni és hallgatni, ahogy esti mesét mondasz, de... Tudom, hogy nem lehet és, hogy továbbra is gondoskodsz rólunk. Naaagyon szeretlek Apu!- simogatta meg a sírkövet, mire felzokogtam.- Anyu sokat mesél rólad.- bújt hozzám közelebb.- Imádom nézni az esküvői felvételeteket! A Mami meseszép, mint egy igazi hercegnő, te pedig olyan vagy, mint a hercege, a megmentője! De sokat sír este a szobájában, kérlek látogasd majd meg, hogy ne érezze magát egyedül..

"- Úgy lesz Angyalom. Szeretlek titeket! A fiú nyakát viszont kitekerem..."