Anime one shots I. (Befejezett)

Kirishima Eijiro x Reader; Átok

Katsuki_Rivaille922 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Ebben a részben még a normális világ van (bár ez idővel ki is derül) ahol ritkák még a képességek

A gyerekkoromra még a mai napig tökéletesként emlékezek vissza. Szerető család, csupa mosoly és szeretet, milliárd barát. Senkinek egy rendellenesség, minden átlagos. Átlagos, de tökéletes. Az apám pici lánya voltam, minden családtagom pici hercegnője. Mindenki csak dicsért és mindig mindent tökéletesen akartam csinálni. A legjobb akartam lenni. De egy nap minden megváltozott. Aznap megkaptam a rámpecsételt átkot, ami úgy tűnt, nem fog elhagyni egykönnyen.

Képességem lett. Mivel akkoriban a mutáció nem volt túl gyakori, sőt, talán 1 millió emberből 1 volt ilyesmi erő birtokában, így kérdés nem volt, hogy mindenki félt. Én 13 évesen kerültem a "farkas" nevet viselő képesség gazdateste. A mai napig találgatások vannak csak, hogy milyen úton kaptam meg ezt a képességet, de a legvalószínűbb az a megerőszakolás által belém került anyag. Terhes nem lettem, de ezt megkaptam. Eleinte alig észrevehető volt minden. 1 évig lappangott bennem ez az egész, én sem vettem észre semmi különöset. Mármint a folyamatos rémálmok és szorongás mellett, de az nem ennek volt betudható. 14 éves már elmúltam nagyjából fél évvel, mikor jöttek az első tünetek. A szaglásom felerősödött, a fülem egyre érzékenyebb lett és a látásom is messze túlhaladta a normális emberek látását. Aztán a fogaim is megváltoztak. Egyre inkább hasonlított a szám egy farkaséra. Ha nem tetszett valami vicsorítva morogtam. A köremim megerősödtek és karmokká alakultak. A hajam vastagodott és gyorsan nőtt, míg 15 éves koromra farokként funkcionált. Mivel mindig felkötöttem, így ha boldog voltam, elkezdett mozogni, ha fáztam, be bírtam magam takarni vele, ha féltem teljesen a testemhez simult.

A családom egyre jobban fordult el tőlem. De a cérna akkor szakadt el, mikor a bátyámra úgy ráijesztettem egyik éjjel, mikor este mikor kutakodtam a hűtőben, s megfogta a vállam, mire megijedtem s megtámadtam, hogy leállt a szíve. Nem bántottam, nem okoztam sebet. De iszonyatosan megijedtem és az ösztöneim ellen nem tudtam harcolni, így a földre lökve fogtam le és vicsorogtam az arcába. Mikor azonban megláttam, hogy ki van alattam, már késő volt. A bátyám fájdalmasan kiáltott fel, majd elernyedt. Szipogva és szűkölve léptem hátra, szemeimben könnyek csillogtak. A szüleim sietve rohantak le az emeletről, s mikor meglátták ahogy a bátyám a földön fekszik, én pedig remegve figyelem őt, összehúzva magam, mindennek vége volt. Az anyám zokogva rohant a magas fiúhoz, kinek szíve már megállt, s kétségbeesetten próbálta újraéleszteni, miközben remegő hangon kérlelte, hogy ne hagyjon el minket. Az apám viszont... Olyannak még soha az életben nem láttam. Idegesen csörtetett felém, mire leguggolva minél jobban nekibújtam a hűtőnek. Féltem, reszkettem. Sosem féltem az apámtól. De abban a pillanatban ez megváltozott. Abban a pillanatban, mikor felcsillant valami a szemében és megvert. Ájulásig ütött és rúgott. Anya próbálta leszedni rólam és könyörgött neki, hogy hagyja abba, de nem tette. Ellökte és nem hagyott, amíg vért köhögve el nem ájultam.

Mikor felébredtem, még sötét volt. Mindenem sajgott, nagyon nehezen bírtam mozogni, de felkászálódva kimentem az utcára. A fejem majd felrobbant és az izmaim szinte sikítottak, hogy feküdjek és hagyjam regenerálódni a szervezetem egy ideig. Azonban csak egy dolog lebegett a szemem előtt. Hogy biztonságban akarok lenni. Erre pedig csak egy személy volt képes, a legjobb barátom, Kirishima. Vele még a képességem megjelenése előtt ismerkedtem meg, 3-4 évesen. A fiúnak össz-vissz annyi mutációja van, hogy a fogai olyanok mint egy cápa fogai. De őt senki nem kezeli szörnyként. Nem is az. Rogyadozva, lihegve és fájdalmak közepette csengettem be a Kirishima házba, mire a fiú nyitott ajtót. Álmos volt, de ahogy meglátott, egyből kiment a szeméből a fáradtság.