Anime one shots I. (Befejezett)

Ayato Kirishima x Reader; Szenteste

its_camie kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Bocsi, hogy sokat kellett várnod 😅

Fiatalok voltunk még, mikor először találkoztunk. Nem is volt egy szép találkozás, egy emberen kezdtünk el veszekedni és harcolni. Akkor nem tűnt viccesnek a helyzet, mára viszont már mosolyogva hozzuk fel, ha megkérdezik, hogy hogyan találkoztunk legelőször.

~~~

Csak 14 éves voltam, de egyedül éltem. Azt hihetnétek, hogy egy legyengült kis senki voltam, de nem. Őszintén szólva jól megvoltam. A szüleim meghaltak, így a lakás rám maradt. Nem volt nagy, de pont elég arra, hogy kongjon az ürességtől és emlékek hada támadjon meg, akárhányszor otthon voltam. Pont ezért voltam sokat odakint.

Egy jó kis késő esti falatozásra indultam, mikor már harmadjára korduld meg a hasam, így letettem a könyvet, cipőt és kabátot húztam, majd elindultam. Nem voltak sokan kint, néhány ember sietett haza, óránként pedig ha 1-2 kocsi elment mellettem már csúcsforgalomnak számított. Épp ezért nem okozott nagy gondot a becserkészés. Egy fiatal srácot választottam végül, akit berántottam egy szűk kis utcába, ahol egyetlen jól irányzott mozdulattal kitekertem a nyakát, így már nem ficánkolt. Neki is álltam volna enni, ha nem kapok egy rúgást az oldalamba. Mivel hirtelen ért, így elestem, a földről néztem fel arra, aki megzavart. A kék, kócos hajú fiú idegesen közelített hozzám, mire összevontam a szemöldököm.

- Keress másik prédát haver, ez a vonat elment!

- Inkább te keress, kispatkány!- köpte szinte a szavakat, hangjából kristálytisztán lehetett érezni az idegességet és dühöt. Sebesülései voltak pár helyen, biztos voltam benne, hogy harcolt. Ennek ellenére támadtam. Eleinte csak a fizikai erőnket fitogtattuk, majd mikor eldurvult a helyzet, kagunénk segítségét hívtuk. Azonban egyikünk sem jött ki győztesként, mikor már vérben tocsogva álltunk egymást előtt. Nem akartam harcolni, de meg kellett védjem magam. A srác sem tűnt túlságosan úgy, mint aki el van ragadtatva attól, hogy harc után harcba csöppent.

- Én fogtam, az enyém.- keltem fel a földről és magabiztosan kihúzva magam léptem közvetlen elé, szemeibe nézve.- Éhes vagyok, szóval húzz el. Nem ettem semmit tegnap reggel óta.

- Most meg kéne sajnálnom téged?- döntötte fejét oldalra, egy idegesítő félmosoly kíséretében, de a szemkontaktust továbbra is tartotta.

- Nem kérek a sajnálatodból, idióta.- fintorogtam el magam.- Csak azt mondom, hogy keress mást, ő az enyém. Én eszem meg, nincs kérdés.- keményen, elhatározottan néztem vele farkasszemet, majd pár perc elteltével, mikor láttam, hogy nem akarja feladni, felsóhajtottam.- Édes istenem, oké. Ehetsz belőle, de nem az egészet viszed, én is kajálni akarok.- azzal elléptem előle és a halotthoz sétáltam, majd leültem mellette és elkezdtem falatozni belőle.

- Tch...- ennyit hallottam a sráctól, mielőtt még leült volna és csendesen enni nem kezdett.

Miután teljes csendben megvacsoráztunk, összetakarítottam a földet és a váltó ruhámba öltöztem, a véreset pedig a szatyorba tettem, amiben addig a tiszta volt.

- Na hali, én mentem aludni.- intettem és indultam is.

- Mi a neved?- szólt még utánam, de nem álltam meg.

- [Teljes Név]!- mondtam meg sem fordulva.

- A kispatkány jobb..- mondta félszegen, mire felnevettem. Nem követett, nem szólt többet, csak hagyott elmenni. Én pedig úgy gondoltam, hogy többet úgysem fogom látni. Odahaza lefertőtlenítettem a sebeim és bekötöztem őket, még mielőtt lefeküdtem volna aludni egy nagyot.