Anime one shots I. (Befejezett)

100. rész Face reveal + Nishinoya Yuu x Me

Ezt a rész csak azért írtam meg, hogy ne csak egy sima kis face reveal legyen az egész, így kicsit talán jobban megismerhettek, hogy milyen a természetem (már ha nem új közösségbe vagyok, hanem barátokkal meg egyebek). So remélem tetszeni fog, valamint látáskárosodásért felelősséget nem vállalok xD

Minden csodásan indult. Sehol egy korán keltő ébresztő, vagy egy reggelente idegesen nyávogó kishúg, aki nem tudja éppen milyen zoknit vegyen fel. És mindez azért, mert a szüleimtől megkaptam a házat, ők elmentek a nagyapámhoz megünnepelni ezt az alkalmat. Nagy felelősség zúdult a nyakamba, de reménykedtem, hogy meg fogok tudni birkózni a feladattal. A srácokkal meg lett beszélve, hogy majd csak délután jönnek át, addig hagynak időt nekem elkészülni. Ebbe mondjuk Yuu nem tartozott bele, mert ő nálam éjszakázott, jó barát módjára. A tökéletes ébredésem azonban valami megzavarta. Még pedig az, hogy Yuu úgy döntött, hogy álmában ahogy fordul, úgy csap arcon.

- Hát ezt nem hiszem el... Yuu~ aludnék még!- löktem le a kezét az arcomból a fiúnak, aki felmorrant és magához ölelt, majd szuszogott is tovább békésen. Ettől képtelen voltam nem elmosolyodni, így ajkaim halványan felfelé görbültek, s óvatosan simogatni kezdtem a haját.

Őszintén szólva nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Attól eltekintve, hogy általában itthon nagy a feszültség a szüleim közt. De alapesetben szerencsés vagyok. Van hol élnem, nem éhezek vagy szomjazok, meleg kuckómban tudok aludni, vannak ruháim, valamint ott vannak a szerető barátaim és az imádnivaló pasim. Yuu és én egy meccsen ismerkedtünk meg. Én nem a Karasuno középiskolába járok, hanem a Seijoh középsuliba. Bár ott sem vagyok sokkal jóban, hisz nehezen barátkozom. Viszont két személy igencsak közel áll hozzám. Az egyik a fiú röpi csapat kapitánya, aki kezdetben folyton segíteni akart, mert elesettnek talált elsőévesként, valamint mindig a nyakamon lógott és nem hagyott egyedül az iskolában... És párszor azon kívül sem. A másik pedig ennek az ufómániás baromnak a legjobb haverja, Iwaizumi. Ő volt az, illetve most is, aki ha Oikawa túl sok lenne, leállítja. Kezdetben mindig elhurcolta szegény srácot és bocsánatot kért. Mára pedig már tudja, hogy imádom a faszságokat és hallgatni Oikawa nyávogását, szóval nem lép olyan hamar közben, mint eleinte.

Gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy Noya szorosabban ölelte a derekam, és mosolyogva hümmög. Ezen képtelen voltam nem elkuncogni magam, majd egy puszi után a hajába kívántam neki kellemes reggelt.

- Neked is..- ásította az alacsony fiú.- Mennyi az idő?

- Hmm...- ránéztem az éjjeliszekrényemen helyet foglaló digitális órámra, hogy megtudjam a pontos időt.- Csak 8 múlt pár perccel. Hamarosan kelni kellene, hogy el tudjunk készülni, nem gondolod?

- Általában én vagyok reggelente ekkora buzgómócsing, mi lett veled és az általában 11kor kelős önmagaddal? Éjjel kicseréltek, vagy mi?- nézett rám kuncogva, mire felnevettem.

- Csak izgatott vagyok. Végre szülők nélkül karácsonyozok, ráadásul a Karasunoval és Iwaizumiékkal. Na meg veled. Szóval együnk valamit, mert menten felfordulok az éhségtől..- böktem korgó és fájó pocakomra, mire Noya egyetértően megpaskolta sajátját, s kikelt az ágyból. Nekem, hiába voltam nagyon felspannolva, még mindig nehezebben ment elhagyni a pihe-puha ágyikóm. [...]

- Mi a haditerv?- nézett rám az asztalnál a fiú, miközben ette a müzlijét.

- Hát.. Én úgy terveztem, hogy megkajálunk, aztán feldíszítjük a fát, téged elküldelek boltba, mert addig én kitakarítok, aztán csinálok vagy csinálunk mézeskalácsot. Utána pedig kicsinosítom magam, hogy azért emberi kinézetem legyen.