Anime one shots I. (Befejezett)

Bakugo Katsuki x Reader; Kegyetlen élet

TicciTerry3 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Szerintem mind kitaláljátok a rész végére, hogy melyik sorozatból ihletődtem xD Viszont ez is depis rész lett, ahogy az várható még pár résztől (de az is csak azért, mert legjobb haveromnál kijátszottam pár depis gépes játékot és az ihletet adott, so őt verjétek, ne engem, ha hozom a depressziós hangulatot xD)

Az élet néha kegyetlen, a karma egy ribanc, a szavak fájnak, a tettek megcsonkítanak, a lelked haldoklik, míg végül csak ürességet érzel, minden nap monoton, lassan már azt sem érzed, ha valaki még egyszer beléd rúg. Hogy tudtam-e milyen érzés ez? Nem. Hasonló velem is történt, az érzések azonban kevésbé voltak intenzívek. Azonban az üresség érzése mára már valóban velem él. Elvesztem és nem találom a kiutat... Segíts!

37 évesen nem kevés dologgal kell szembenéznem. Egyrészt a számlák és csekkek, hogy jól menjen a bolt. De a legnehezebb az az volt, hogy a férjem nap mint nap kockára tette az életét, a lányunk pedig.. nos ő látszólag rendben volt. Rá sosem volt panasz. Jó tanuló volt, rendes magatartással, kedves, segítőkész, sok baráttal. Itthon is mindig segített, ahogy a boltban is, amit én vezetek. Velem is jól kijött, ahogy az apjával is, a szomszédokkal, tanárokkal, diákok nagyrészével. Arcán nagyrészt hatalmas, édes mosolya ült, szemei csillogtak. Így pedig ki is sejthette volna, hogy bármi tragédia fog bekövetkezni? Ha úgy látod, hogy minden rendben van, te kezdenél gyanakodni? Nem? Nos, mi sem tettük.

Való igaz, hogy a Katsukival való házasságunk, nos... igencsak zajos, főleg robbanékony természete miatt. De persze nekünk is megvoltak a közös jó élményeink és a sok veszekedés ellenére szerettem őt és boldog voltam mellette. Akkor is ha pokolian megbántott. Próbáltunk nem a lányunk előtt jelenetet rendezni, de ez nem mindig sikerült. Utáltam, hogy végighallgatja a veszekedéseket és, hogy miket vágunk egymás fejéhez. Azt mondják, hogy a mentális sebek nehezebben gyógyulnak, mint a fizikálisan okozottak. Azt azonban sohasem gondoltam volna, hogy ennyire kiborította őt, ha hallott minket. Hibáztunk. Mi is. Mi mindannyian, azokkal együtt, akikkel még [L Név]-nek szembe kellett néznie a házon túl. Sosem említette, hogy baj van, sosem láttam összetörtnek vagy boldogtalannak. Soha. Lehet több időt kellett volna rá szánnom, amikor beszélgetni szeretett volna, de nekem nem volt sok időm? Rá kellett volna szánnom és lemondani a többi programom? Visszagondolva ezt kellett volna tennem. De nem tettem...

- Anya?- hazafelé tartottunk autóval a bevásárlásból. Én vezettem, de egészen addig, amíg nem szólalt meg, csak a rádióból szólt a zene.

- Igen?- a zenét lehalkítottam, hogy jobban halljam a lányom.

- Bármit elmondhatok neked, igaz? Ezt mondtad.- karjait maga előtt összefonta és idegesen masszírozta felkarját, lábai pedig szorosan egymásnak voltak nyomva, lábfejével gyorsan dobolt. Feszült volt.

- Hogyne, Kincsem. Mi a baj?

- Én csak.. Egy barátnőm nagyon rosszul érzi magát. A szülei egyre többet veszekednek, a suliban szekálják és rossz dolgokra kényszerítik... Mit.. Mit tudna tenni?

- Nos, először is beszéljen a szü- Oh, ne haragudj, de ezt fel kell vennem. Egy fontos ügyfél.- azzal a telefonhívásnak szenteltem az időm. Ki is ment a fejemből, hogy miről beszéltünk, mire letettem a telefont. Akkor nem hittem, hogy mekkora hibát követtem el.

Azóta napok teltek el és látszólag minden ugyanúgy ment mint eddig, normálisan. Szürkék voltak a napok és nem csak a rossz idő miatt. Minden monoton volt. De már ebben éltem jó pár évig, szóval különösképpen nem rázott meg a dolog. Azon A napon ugyanúgy reggel elmentem dolgozni, természetesen előtte Katsukinak és [L Név]-nek is csomagoltam harapnivalót a napjukra. Férjemtől egy csók után, lányomtól pedig egy homlokpuszi és egy ölelés után búcsúztam el. Nem volt rossz előérzetem, amolyan vihar előtti csend volt. De még mekkora. Viszont egy kis meglepetés mégis színt vitt az életembe. Ez pedig nem volt más, mint a férjem, ugyanis egy nagy csokor virággal állított be az irodámba. Arcomra boldog mosoly kúszott fel, és fel is keltem a székből.