Anime one shots I. (Befejezett)

Karma Akabane x Mitsuharu Mei (OC); könnyekből mosoly

--Mei-Chan-- kérésére, itt egy igencsak megkésett rész. Remélem tetszik, jó olvasást!💕😘

Fájt. Nagyon is fájt visszaemlékezni a tegnapra. A tudat, hogy Koro-sensei nem lesz már velünk az őrületbe kergetett. A szívem mindig mikor erre gondolok, fájdalmasan összefacsarodik. Az agyam ellenkezik a tudattal, s mesékbe próbál ringatni, de tudom, hogy mindez megtörtént.

Az eddiginél is zárkózottabb lettem. Szobám a megszokott világosság helyett sötétbe burkolózott. A redőnyt leengedtem, a függönyt behúztam, én pedig az ágyamban kuporogva sirattam az egereket.

Telefonom megakadályozhatatlanul rezgett, hisz Nagisa folyamatosan hívott vagy írt. Persze ezekre én nem válaszoltam. Csak gyászolni akartam a magam módján.

Mikor már vagy 1 órán keresztül folyamatosan vibrált a párnám alatt a telefonom idegesen kaptam ki onnan és megnyomtam a hívás fogadására alkalmas ikont.

- Mondd!- motyogtam a készülékbe.

- Csak hogy felvetted! Átmenjek?

- N-ne..

- Karma is jönne. Ő is aggódik érted.

Karma említésére arcom vörösben úszott. De akármennyire is jól esett, hogy a vörös hajú srác aggódik értem, nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson.

- Akkor se..

- Biztos?- kérdezte egy jól ismert hang. Karma!

- Igen..

- Akkor fél óra és ott vagyunk!- azzal a hívás megszakadt.

Ezek nem értik azt, hogy nem akarom látni őket?!

Végül kikászálódtam az ágyból. Becsoszogtam a fürdőszobába, ahol félve néztem a tükörbe.

Frufrum a könnyektől összetapadva ragadt homlokomra. Hosszú, fekete loboncom kuszán állt. Szemeim vörösek voltak, körülötte a bőr feldagadt. A tegnapról megmaradt sminkem bőrömre száradt.

Fintorogva néztem magam. Végül egy elégedetlen sóhaj után megmostam az arcom, sminkem maradékát levakartam magamról. Felvettem a tiszta alsóneműim, egy fekete, bő kapucnis pulcsit és egy szintén fekete melegítő nadrágot.

Csuklyám fejembe húztam és úgy vártam a nappaliban, a kanapén kuporogva, hogy megjöjjenek a fiúk.

Nem kellett sokat várnom, pár percen belül kopogtattak. Felálltam és kinyitottam az ajtót.

- Nem festesz valami jól Mei-chan!- ölelt át egyből Nagisa. Szorosan kapaszkodtam hátánál ruha anyagába, fejem nyakhajlatába fúrtam. Szám beharaptam, szemeim összeszorítottam, nehogy ismét elbőgjem magam.- Tudod, hogy mindig itt leszek neked, ugye?- kérdezte szemeimbe nézve mikor eltolt magától.

- Tudom.. és köszönöm!- bólintottam halványan elmosolyodva.

- Ugye nekem nem kell megölelnem?- nézett Karma legjobb barátjára.

- Ha nem akarsz, nem kell.- motyogtam és hátat fordítottam nekik. Elindultam be, nekik intve, hogy jöjjenek csak be nyugodtan.

- Karma, te így mutatod ki, hogy aggódsz érte? Ennyi erővel otthon is maradhattál volna..- sóhajtott Nagisa.

- Látni akartam, bocs..!- morgolódott Karma. Én pedig majdnem elejtettem a kezemben tartott serpenyőt.

Látni.. Látni akart? Maga Karma Akabane? Aggódott értem és látni akart? El sem hiszem!