Anime one shots I. (Befejezett)

Allen Walker x Reader; Betartatlan ígéret

Annachan05 kérésére itt is lenne egy új rész. Nem haragudj amiért csak most hoztam meg! Gomen! *meghaj* De remélem tetszik. Egyébként senki ne kövezzen meg pls amiért szomorú résszel jöttem, most nem igazán lett volna hangulatom egy boldog megírásához.

- Allen..- motyogtam reggel, miközben szerelmem arcát vizslattam, ahogy a napfény megvilágítja.

- Hm?- húzott ajkaira félmosolyt, s közelebb vont magához.

- Köszönöm.

- Ugyan mit?- nézett rám értetlenül.

- Mindent. Hogy megmentettél, hogy itt vagy nekem, hogy szeretsz, hogy segítesz az ártatlanokon. Hogy olyan vagy amilyen.

- Ugyan [Név], ez olyan amit nem kell megköszönni.- mosolygott rám.
Közelebb hajolt. Bal kezét arcomra csúsztatta, majd közelebb húzva magához ajkait az enyéimre nyomta. Nincs is jobb így kelni, szerintem ezt senki sem tudná vitatni.

- Szeretlek..- motyogtam boldogan mosolyogva. Gyönyörű ezüstösen csillogó szemeibe néztem, melyek melegséget árasztottak megukból. Éreztem a felém áradó szeretetét, szinte csiklandozta bőröm.

- Én is téged, [Név]!- mosolyodott el kisfiúsan, mely még édesebbé tette a fiút.

- Megkérdezném megyünk-e reggelizni, de ismerve téged, nem hagyhatjuk ki.- kuncogtam, mire felfújta az arcát.

- Tudod, hogy miért eszek olyan sokat..- puffogott, mire felnevettem.
Fölé kerekedtem, s úgy hintettem be puszikkal arcát és nyakát.- Ennyivel nem engesztelsz ki!- nézett rám durcásan.

- Pedig nem akartalak megsérteni.. Ne haragudj rám.- varázsoltam magamra legtündéribb mosolyom, mire megcsókolt.

- Nem haragszok rád.- mondta, majd nyomott egy puszit a számra és felkelt, így ölében ültem.

- Akkor irány kaja?

Kérdeztem, mire bólintott. Felvettük az egyenruhánkat, megmostuk a fogunkat, megcsináltuk a hajunkat.

- Nyáááh! Fáradt vagyok.. Remélem Komui nem szab rám semmilyen megerőltető feladatot mára..- sétáltam (oké, úgy vonszoltam magam mint egy zombi), és ásítottam egyet.

- Biztos megérti majd, még ha rád is akar sózni valamit.- mosolygott biztatóan barátom.

- Ha nem, akkor felmondok a picsába!- nevettem fel.

- Dehogy mondasz fel! Akkor nem láthatlak.

- Hogy lehetsz ilyen aranyos, basszus..?- kérdeztem, leginkább magamtól, miközben benyitottunk az étkezőbe. Kikértük az adagjainkat, majd elindultunk szokásos helyünkhöz.

- Yuu! Hogy van az én kedvenc tsundere legjobb barátom?- kérdeztem vigyorogva, hátulról rádőlve, mire morogva szürcsölte tovább levesét.

- [Név], hányszor mondjam még el, hogy nem vagyunk legjobb barátok. Mégcsak barátok sem vagyunk!

- Gonosz szőrcsomó!- csaptam tarkón, mire minden szem ránk szegezőzött.

- [Név], asszem jobban teszed, ha futsz..- mondta ijedten Lavi, mire nagyot nyeltem. Kanda-ból áradt a sötét aura és szinte felperzselte bőröm dühének forrósága. Komolyan, mintha a pokolban lettem volna.

- Fuss..- morogta a kékes hajú fiú, mire úgy spinteltem mintha az életem múlott volna rajta. Tulajdonképpen.... Az is múlt.- Meghalsz [Név]!

- Baszki!- nyögtem fel és apait-anyait beleadva kezdtem futni, hisz tudtam, hogy a nyomomban volt.- Ááááh ne haragudj Yu! Nem úgy gondoltam, szeretlek, csak ne bánts!- visítottam hátra.

- Nincs bocsánat!

- Gwááááh! Allen, Lenalee, Lavi, Komui, Krónikás vagy valakiiiii! Segítség Kanda meg akar ölnii!- sikítottam ijedten.

Ezután egy nagy csattanást hallottam, és egy ismerős morgást. Sarkam a földbe mélyesztve fékeztem és hátra néztem.

Kanda a földön volt, míg Lavi diadalittasan állt rajta.

- Kösz, Lavi...- sóhajtottam egyet és elindultam feléjük.- Szere van Yu!- mosolyogtam rá, mire enyhén elmosolyodott és bólintott.

- Allen! A- mi a baj?- kérdeztem. Arcomról azonnal lefagyott a mosoly, mikor megláttam a fehér hajú barátom amint komoly arccal nézett maga elé az ágyon.

- [Név]? Oh, szia!- mosolyodott el hamiskásan. Csendben odasétáltam hozzá és leültem mellé.

- Valami bánt?

- Csak, hogy itt kell hagynom téged újabb bizonytalan ideig.- sóhajtott.

Komui... Miért nem hagyod békén ezt a gyereket? 1 hete is alig van, hogy visszaért.

- Megint el kell menned?- kérdeztem suttogva. A szőnyeget pásztáztam, mintha bármennyire is segítséget tudott volna ez a cselekvésem.

- Sajnos igen. Most tudtam meg. Pár óra és indulok. De mindent beleadok és sietek vissza hozzád.

Nézett eltökélten szemeimbe. Szemeim kicsit megteltek könnyel, s szorosan átöleltem a fiút.

- Ígérd meg nekem, hogy épségben hazaérsz..- motyogtam vállába.

Szemeim összeszorítva próbáltam visszatartani, az előtörni készülő könnyeim.

- Megígérem.

Még nagyjából egy órát csak egymás karjaiban töltöttünk, de az idő nem érez kegyelmet, így a fiúnak csomagolnia kellett.

- Vigyázz magadra Szívem..!- nyomtam csókot ajkaira, mielőtt indultak.

- Vigyázni fogok!- mosolyodott el, miután elváltak ajkaink egymástól.

- Siessetek majd vissza!- néztem a másik két ördögűzőre, kik bólintottak.

A kapunk kiléptek, és akkor még nem is tudtam, hogy ezzel teljesen ki is sétál az életemből az az ember, akit a világon a legjobban szerettem.

A napok kínzó lassúsággal teltek nélküle. Rossz volt úgy felkelni és elaludni, hogy nem volt mellettem. Hogy az étkezőben nem pöckölhettük egymásra a krumplipürét vagy bármi mást, csak puszta szórakozásból. Nem volt kinek a kezét fogjam, kit csókoljak, kinek a megnyugtató illatát érezhessem.

Aztán eljött a nap, melyet rémálmaiban már láttam. Komui összehívott mindenkit, azt mondta nagyon fontos dologról van szó.
A nagyteremben mindenki felsorakozott. Pár koporsót véltem felfedezni, mely meg kell mondjam, kicsit meg ijesztett.

- Köszönöm, hogy mindannyian idefáradtatok. Mint azt mindenki jól tudja, Allen Walker, [2 Másik random név] elmentek egy küldetésre, hogy megszerezhessenek egy Ártatlanságot még az Ezer éves gróf előtt. Azonban a gróf, már várta őket egy hatalmas sereggel, melyet... Nem tudtak legyőzni. Eme három ember hősies halált halt a csatame....

Innentől nem hallottam semmit. Komui még beszélt egy ideig, láttam ahogy mozgott a szája, de egy hang sem jutott el a fülemhez. Csak álltam a sok ördögűző közt, és meredten bámultam magam elé.

Teljes testem remegett. Szemeim égtek a könnyektől melyek mintha zápor lett volna, úgy ömöttek ki szememből.
Lábaim összecsuklottak és zokogásban törtem ki, mire mindenki felém kapta fejét. Barátaim közül mindenki odajött é nyugtatott, de nem foglalkoztam velük. A szívem ennyire még soha sem fájt. Akkora fájdalomba csoda, hogy nem haltam bele. Szörnyen fájt. Az, hogy nem lehettem vele ott, hogy nem tehettem semmit azért, hogy túlélje... A gondolat már magában kínzó volt.

Miután vége lett a gyászbeszédnek, odamentem a koporsóhoz. Kezem fedett tetejére helyeztem. Remegtem.

- Azt mondtad, hogy épségben hazaérsz.. Hazudtál nekem Allen... Miért ígértél olyat, amit nem tudtál betartani?- kérdeztem elcsukló, vékony hangon. Számba haraptam, de könnyeim folyamatosan folytak végig arcomon, le a nyakamon, vagy épp cseppentek a koporsóra.

- Szeretlek..! Soha nem felejtelek el, és soha sem leszek már annyira szerelmes senkibe mint beléd. Várj rám, egyszer ismét együtt lehetünk..
Ajkaimra keserű, gyenge mosolyt húztam majd megcsókoltam a koporsó fedelét és kisétáltam a teremből.